Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - ADATTÁR - Kálnoki Kis Tamás: Kelemen Lajos levelei / 77–84. o.

Az tudniillik, hogy esetenként, naplószerűen haladt előbbre. Betegségeinek hasznát is abban látta, hogy levélhátralékai leőrlésében szorgalmatoskodhatott. Mint „Románia és Magyarország levelező tagja" — mert cyranoi gúnnyal gyakran így titulálta magát - 2 hónap alatt 176 oldalnyi levelet írt és az izgatta, hogy egyháza, havi 300 leiért személyében csak időfoghíjas levéltári tisztviselőt kaphatott. (7) Ezt a szolgálatot egyébként 1909-ben kezdte el, a levéltár XVII-XVIII. századi anyaga legjavának áttanulmányozásával, kijelölésével és esetenkénti másolásával. Mint egyházi levéltáros állapította meg, hogy a levéltár legrégibb emléke egy 1587-ből származó válópör-jegyzőkönyv volt. Nagybecsű emlékei voltak még a kollégium iskolafőnökeinek 1626-ban kezdődő számadáskönyvei, a Fasciculus rerum scholasticarum kötetei, sok értékes krónikás adattal és történeti nézőpontból az egyház nyomdájára és sérelmeire vonatkozó adatok. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonított Kelemen Lajos a városban egykor működött lengyel unitárius eklézsia 1662-től 1794-ig fennmaradt jegyzőkönyveinek és iratcsomóinak, s egy, a XVII. század közepéről származó kézizálog jegyzőkönyvnek, amelyet a műszavak nézőpontjából kiadást érdemlő ritkaságnak ítélt. Gyakran izgatta a mondás, az ars longa, vita brevis tudata, mert évtizedje volt már annak is, hogy előbb adott alkalmakkor, később céltudatos kutatással jegyezgetni kezdte a Béldi, a kis Haller, a P. Horváth levéltár Suky osztálya, a Lázár levéltár kilyéni Székely osztálya, valamint a Pókai-Sárosi levéltárak 1767 előtti (ekkor jelent meg ugyanis az első nyomtatott erdélyi schematizmus) tiszti címtárt vonatkozású adatait. Ha régi másolatait előszedte, a Székely Oklevéltár IX. kötetének összeállításáról álmodott. S mert összegyűjtött anyaga a XVII. századról még csak jó félkötetnyi volt — a másik fél kötetnyi az Országos Levéltár, a Rhédey, Bethlen és más erdélyi családi levéltáraiban még feltárásra várt — az összeállításról le kellett mondania. Gondolt székely művelődéstörténeti anyagra is - csak az volt megint a kérdés, hogy ki adja ki. Lehetősége ekkor arra sem nyüt, hogy a krónikás Nagy Szabó Ferenc nyomtatásban mintegy 8 oldalt kitevő végrendeletét megjelentethesse. Haza - Marosvásárhelyre — meg azért nem utazhatott, mert anyagi lehetőségeiből erre végképp nem futotta volna. Pedig oda is nagyrészt a Teleki Téka kézirattári anyagának szép értékei miatt kívánkozott. „Mennyi megírni való van csak ebből a kézirattárból s általában a kolozsvári kézirattárakból" — sóhajtott fel, s kesergett azon, hogy miért csak a konjunktúrának megfelelő, nagy és nem mindig sikerült összefoglalások kellenek, s a kisebb forráspublikációk készítésével senkinek eszébe se jut foglalkozni. De ha mégis akadt mondjuk helytör téneti munka megírására néhány verbuvált vállalkozó, arra már egyiknek sem volt kedve, hogy a helybehozott anyag összeállításán túl, a falusi kisnemes családoknál még itt-ott meglevő levelesládák maradványai után érdeklődjön. Mintha a sült galambot várták volna szájukba ezek az emberek - panaszolta. (8) Ha volt hangulata, alkalmas idő és egy-egy fellobbanás, akkor Kolozsvár történetének megírásán is fáradozott. Azon, hogy azt a mindössze 80 gépelt oldalnyi tájékoztatót, amelyet a város történetéről a nagyközönség számára korábban készített, miként bővíthetné további, nélkülözhetetlen adatokkal. Legalább azokról az időkről akart valamivel többet írni, amelyekről építészeti emlékek maradtak a városban. Kínlódás volt számára ez a munka, meg az is, amikor a nagyértékű gyűjtemény, a 3500-4000 kötetes kézirattár általános ismertetését 50 oldalban kellet megírnia. Egy olyan embernek, aki az egyik erdélyi vár történetéről, 1658. évi elpusztulásáról, a foglyok összekötözéséről és rabvásárra hurcolásáról sokszáz főnyi hallgatóság előtt úgy tudott beszélni, hogy a falusi asszonyok megsiratták a szegény rabokat és a történet végén arra vállalkoztak, hogy fedezik az előadás kinyomtatásának összes költségeit. (9) Jegyzetei és emlékezete voltak a tanúi annak, ami a II. világháború harci eseményei során elpusztult Erdélyben, s maradt az a levél, amelyben elmondta Herepei János barátjának, hogy mindaz amit neki megírt, csak mutatvány a sokból. S gyakran gondol arra, hogy bár azt összeírja, amiről ő tud, mert ki és hogyan fogja tudni aztán félszázad múlva mégcsak ezeket is? Hát még a többit! (10) És csak az emlékeket féltette, a maga sorsával elégedett volt. Havi kenyérszükségletére - mert azt is megírta egy helyen, hogy nagy kenyérpusztító — havi 20 leit is költhetett, a Bolyai Egyetem étkezőjében ekkor még jó ebédet, vacsorát a háziak ebédjéből kapott. S vasárnap, mikor az étkező nem működött, vacsorarészét ette meg ebédre, s vacsorázott deákosan. (11) Kolozs megye jegyzőkönyveinek feldolgozását az esti órákban végezte és sehogyan sem értette meg, hogy például miért hevert Udvarhelyszék perjegyzőkönyve kihasználatlanul és hogyan történhetett meg az, hogy az anyaváros három középiskolájának hat történelem és tán ugyanennyi magyartanára közül egy sem ért rá levéltári kutatással, tudományos munkával foglalkozni. Hívták közben Marosvásárhelyre, a rajoni műemlékek ismertetésére és hívták Régenbe is előadást tartani. S Bonifác fagytalan szent éjjelén még arra is volt kedve, hogy a sövényfalvi református pap századvégi kultúrkártevéseinek felsorolása mellé - aki egyébként lebontatta az 1696-ból való, vihartépte, de szép alakú fatornyot, úgy, hogy arról még csak egy gyarló rajz se készülhetett, eladta az 1635-ből való széphangú harangot, s elkótyavetyélte az 1609-beli éneklőkar 9 festett kazettáját, amelyről kiderült, hogy Erdély egyik legrégibb évszámos festett kazettája volt - felkrónikázza az első sövényfalvi fürdőkádas feredés tanulságos történetét. (12) 78