Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - ADATTÁR - Pecze Ferenc: A hazai agrárfelsőoktatási hálózat kialakulása: III. folytatás / 695–725. o.

bányaakadémiai) szervezetekben működtek. így a jobb oktatókat az újabb alapítású társaiktól (pl. az állatorvosi Tormay Bélát, a magyaróvári Deininger Imrét Debrecenből, Sporzon Pált Keszthelyről s ugyaninnen a Selmecbányái Wagner Károlyt) egyre-másra magukhoz vonták. A magyaróvári intézetből pedig egyes tanárok, annak magyar kormányzati átvételével (1869), illetőleg a bécsi Hochschule für Bodenkultur alapításához (1872) eltávoztak. Köztük Haberlandt F., Hecke W. új helyükön 1880-ig rektori tisztséget is betöltöttek.

139 A feléledő keszthelyi, továbbá a nemrég létrehozott debreceni, kolozsmonostori és kassai intézetek kellő tudományos-pedagógiai vértezetű tanerőkkel való ellátása komoly gondot okozott. Az oktatói állomány kielégítően magas színvonalú feltöltése hovatovább megoldhatatlan volt. Mindjárt a korszak kezdetén 1876-ban az itt említett négy intézet tanmenetének és tárgyainak egységesítésére nagy erőfeszítéseket tesznek. A fejlesztést szolgáló munkán részeredményekkel a közös igazgatói értekezlet stb. is dolgozott; az egységes szabályzat majd később (1889) lép hatályba. E szakágazatnál a gyakorlati oktatás is többnyire különleges szervezeti és anyagi követelményekkel lépett fel. A kérdéses tanintézetek kutató- és oktatómunkáját a kvalifikált szakemberek néhol nyomasztó hiánya sújtotta, amit évtizedek múltán sem tudtak kiheverni. A tanszemélyzet áramlása a magyaróvári, a Selmecbányái és az állatorvosi intézetek irányába nem spontánul vagy kizárólag egyéni törekvéseik szerint alakult. Szerepet játszottak, előnyös és kedvezőtlen hatásaikban egyaránt, a minisztérium irányító intézkedései is. Időszakunk kezdetére a magyaróvári intézet Sporzon Pál, Cserháti Sándor, Kosutány és mások odahelyezésével tetemesen megerősödött. Ezekkel a lépésekkel a földművelésügyi tárcának a „legjobb tanerők egy helyen összpontosítására" vonatkozó programját teljesítették. De az erőegyesítés hatékony kiaknázása a tárgyi feltételeknek az emberi-szellemi tényezővel adekvát mérvű szintemelését is követelte, ami azonban rendszerint elmaradt.

140 Minthogy itt jó ideig (1884-gyel bezárólag) párhuzamosan magyar és német nyelven oktattak, az odairányítások a tanári kar összetételét és egyensúlyát is javították. Egyúttal viszont a többi rokonintézet (a keszthelyi, debreceni) oktatógárdája érzékenyen meggyöngült. Mindennek hátrányait fokozta, hogy kényszerű vagy kifejezetten sikerületlen áthelyezések is előfordultak. A szakirodalom nem beszél róla, de a levéltári források bőségesen tanúsítják, hogy Zlamál Vilmos körül a 70-es évek derekán ismét fondorlatos személyi ügyek játszódnak le. A királyhoz is felterjesztett vaskos okiratok a minisztériumi országos állategészségügy éléről távozásának és tanintézetéhez újból egész állásra való visszakerülésének bonyodalmaira vetnek fényt. Később teljesen elhibázott megoldás, amikor pl. a kolozsmonostori intézetben töltött negyed évszázadnyi eredményes tanári munka nyomán, két évtizeden felül viselt igazgatói tisztéből Vörös Sándort látványos áthelyezéssel kimozdítják. Ugyanis őt 1897-ben magyaróvári igazgatónak küldik, ahonnan 1907-ben fiaskóval kellett távoznia. A felügyeleti szerv kínos beavatkozásának mindkét — az elbocsátó és a befogadó — intézet kárát vallotta. Ugyanakkor az agrártanintézeti oktatók sorában egyetemi tanárok is voltak (mint Entz Géza, Mina J. stb.); némelyik pedig közülük Budapestre került, majd rektor lett.

141 Az ezekhez hasonló tények az agrárfelsőoktatás sokat vitatott és kérdőjelezett értékeit nem jelentéktelen vonásokkal fémjelzik. E szer701