Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - ADATTÁR - Miskolczy Ambrus: Teleki József gubernátor látogatása Nagyszebenben 1848. május 3-án: adalékok a magyar-szász kapcsolatok történetéhez / 685–694. o.

rosító törekvések ígéretét. A municípiumok, ill. a közigazgatás viszonylagos autonómiájának alkotmányossága és a német nyelvhasználat biztosításának ígérete miatt sem. Talán nem véletlen, hogy Teleki szavaiból éppen azok olvasták vagy hallották ki a magyarosítás igényét, akik elsősorban saját szemléletük és magatartásuk igazolását és megalapozását keresték a gubernátor megnyilatkozásaiban. Azok, akik maguk is türelmetlenül igenelték a magyarosítást, és azok, akik ennek közvetlen veszélyével akarták saját nemzeti mozgalmukat aktivizálni. A kolozsvári radikális lap, az Ellenőr demokratizmusa a radikálisabban magyar nemzeti állam igényével párosult. Általában a radikálisok, akik a liberális nemzeti mozgalom balszárnyának tekinthetők, a liberálisok derékhadát radikálisabban demokratikus és nemzeti állásfoglalásra akarták — a körülményektől függően — kényszeríteni vagy ösztönözni. Bízva a történeti szükségszerűség parancsoló erejében a politikai élet fejleményeit az európai forradalom érdekeinek szempontjából ítélték meg, élesen elítélték mindazt, ami akarva nem akarva az abszolutista törekvések és a reakció pozícióit erősítette. Ez a szemlélet jellemzi a nagyszebeni események értékelését is az Ellenőrben. A nagyszebeni eseményeket kommentáló K. J. (feltehetően Kőváry Józsa, a szerkesztő testvére) nem annyira Teleki szavainak szász publicisztikai beállításában talált kifogásolnivalót, mint inkább a nagyszebeni szász politikai orientációban és annak társadalmi tartalmában. Nem kifogásolta azt a magatartást sem, amelyet a szász sajtó a gubernátornak tulajdonított, talán azért nem, mert a kolozsvári fiatalok maguk is tanúi lehettek olyan esetnek, amikor Teleki megdorgálta a tüntetőket, így aztán elhitték, hogy az egyébként taktikus politikus ilyen kurtán-furcsán nyilatkozott Nagyszebenben. K. J. arról írt, hogy a szászok félremagyarázzák Teleki szavait, és azokat „lojális nyilatkozatok"-nak tartotta. Az antiunionista szász nemzeti törekvésekben csak a szász bürokrácia önmentési kísérletét látta és láttatta: „Mit akarnak hát ez emberek ? Hová akarják e loyalis nyilatkozatokat facsarni ? Hogy pedig e szóváltások ilyen értelemben folytak, hiteles személytől tudjuk. Hol tehát oka a zendülésnek ? Hol az ok miért a legvakmerőbb verseket szórnak a néphez, és az eddig éppen általok legelnyomottabb oláhokhoz. Szegény nép! ... ő hisz, mert nem ért; ragaszkodik, mert szeretne boldogulni. Mi nem kárhoztatjuk a népet. (...) Csak annyit mondunk: hogy önök bureaujukat féltik, önök uralkodni akarnának a népen. A kormányzó pedig megmondotta: önök megmaradhatnak a tisztségükben, ha népük akarja, - azaz ha önök népük szeretetétől kiérdemlik. "

14 Nem tudni ki lehetett „a hiteles személy", akitől az Ellenőr írója értesüléseit szerezte, mindenesetre az többet hallott és jegyzett meg a kérdéses párbeszédből, mint a szász publicisták. Ha az Ellenőrből szembesítjük Teleki szavait, azzal, amit a szász publicisztika szerint mondott, akkor a többlet az, hogy a magyar radikális lap szerint a gubernátor a szász érdekképviseleti szervek demokratizálását helyezte kilátásba, a nyelvkérdésben viszont egyezik a két beállítás; a német nyelvhasználat biztosításának ígéretéről mindkettő hallgat. Mint a bevezetőben említettük, a nagyszebeni események nyomán sor került a szász nemzeti mozgalom irányzatainak nyílt meghasonlására az unió kérdésében. A márciusi 689