Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - ADATTÁR - Mezey Barna: A Tabula Regni Judiciaria működése, 1708–1709 / 669–683. o.

Ezen az állapoton csak némileg enyhített néhány jogszabályi rendelkezés. Az ítéletvégrehajtást a vármegye apparátusa (a jogszabályban nevesítve: alispán, főispán) végezte. Az executio irányítója minden esetben az eljáró assessor volt („azon törvénynek bírája") Amennyiben az eljárás nehézségekbe ütközött, „azon vármegye köz népének szabados fel vételével" lehetett kiegészíteni a rendelkezésre álló erőket. Eredménytelen eljárás esetén a sértett a „tartománybéli" (generalatusság) Hadi Generálishoz fordulhatott, aki csapatokat rendelhetett segítségére („fejedelmünk brachiuma"). Az executiot akadályozó személy büntetése 50 ún. nehéz márka (200 forint) volt, s azt, mint executios költséget az eljáró bíró nyomban behajtotta. Továbbá viselnie kellett az ellenállása következtében keletkezett, az átadás eredetileg meghatározott időpontjától beállott károkat. A végrehajtás utáni birtokvisszafoglalás újabb 50 márkás büntetést vont maga után, ezen felül meg kellett téríteni a visszafoglalás óta beszedett gyümölcsökből eredő jövedelemnövekedést is. Ilyen esetekben a jogosult különleges birtokvédelemben részesült: kikérve a fejedelem, vagy a locumtenens parancsát, azonnal minden törvényes exceptiót figyelmen kívül hagyva, akár önhatalommal is visszaszerezhette a neki ítélt javakat, megítélt juttatást. A vármegyei tisztségviselő, amennyiben nem nyújtott segítséget ebben, tisztét veszítette. Ezek mellett további jogkövetkezményt is kilátásba helyezett a jogalkotó: a sértett „a hatalmaskodásnak dupla büntetését hogy kérhesse a foglalón, szabadsága lészen reá"

62

. Kodiiikációs törekvések 1707 kétségtelenül a Rákóczi-szabadságharc legtermékenyebb kodifikációs éve volt. Nyilvánvaló, hogy a szabadságharc egész időtartama alatt megfeszített jogalkotó tevékenység folyt, hiszen egy államszervezet alapjait kellett lerakni, egy új politikai koncepciót elfogadtatni. Ám még ebből is kiemelkedő volt az 1707. esztendő. Jogszabályok sora jelent meg, végleges igénnyel rendezve a kuruc államapparátus szervezetét, működését, illetve az ezzel összefüggő hiányosságokat. Tulajdonképpen ekkor összegezték az elmúlt négy év tapasztalatait, korrigálták a hibákat, pótolták a hézagokat. Véglegesítették a Főhadbiztosság szervezetét, érvényt szereztek a főgeneralatusságok korábban megállapított jogkörének, létrehozták a dunántúli és az eperjesi adminisztrációt, az Udvari Gazdasági Tanácsot, a trónfosztással tisztázták a Bécshez fűződő közjogi kapcsolatokat, rendezték a gazdasági kérdések sokaságát. A korábbi évek jogalkotása főként a kormányzati szervek hatáskörének szabályozására és a nemzeti összefogás alátámasztására irányult (jobbágykatonák helyzete, vallási ellentétek feloldása, hadseregszervezés, a hadviselés gazdasági feltételeinek biztosítása, stb.). A polgári törvénykezés ügyével — úgy tűnik - eddig nem is foglalkoztak a mozgalom vezetői. (A katonai ügyekről ugyanez nem mondható el, ideiglenesen többször is szabályozták edictumokban a hadsereg szervezetét, néhány fegyelmi- és büntető jellegű jogszabály, bírói instrukció is napvilágot látott). Ezzel szemben az ónodi országgyűlésen (s természetesen az előkészítés, majd a végrehajtás folyamatában) egy egységesnek mondható törvénykezési reformot hajtottak végre. Ez látszólag két részre bomlott, gyakorlatilag azonban alapvetően egybefonódó rendel678