Levéltári Szemle, 28. (1978)
Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - ADATTÁR - Mezey Barna: A Tabula Regni Judiciaria működése, 1708–1709 / 669–683. o.
A háborús viszonyok sok esetben megnehezítették az idézés eljuttatását a címzetthez. Ez komoly problémákat okozott, hiszen a Tábla akkor is tárgyalta az ügyet, ha az egyik fél nem jelent meg 49 . Egyik idézésben írta Szirmay András: „kglmedet nagy böcsülettel sőt praesesi authoritásom szerint, miszerint a megírt Napon s helyben azon Nemes Tábla előtt maga személye szerint, vagy kegyelmes procuratora által compareallyon bizonyos lévén benne: vagy compareál a meg irt mód szerént vagy ... a tevő leszek akkoron a Nemes Táblában lévő több Assessorival edgyütta mint az Törvény Rendi s köz Igazság és Kglmes Urunk Eö Felsége parancsolattya diétáinak" 50 . A kiadmányok egyébként mindig a fejedelem nevében készültek 51 , oly módon és formában, ahogyan a bírósági gyakorlatban szokásos volt. A Tábla működéséről készült iratokat meg kellett őrizni. Az exceptiok szakaszára nézve egy célszerűségi szempontot próbált érvényesíteni a törvény: elrendelte, „hogy minden condescensiokra tzélzó exceptiok, az alperes által megtartván a törvény folyásának rendit, az első terminuson mindenestől egyszersmind és egészen proponáltassanak", amelyre „vigyázzanak a bírák" 57, . A jogszabály szerint a fölesküdt bírák ,fl törvény tétélre és az igazságok kiszolgáltatására köteleztetnek" 53 . A tárgyalásra alapvető szabály volt, hogy a bírák az ügyeket „magok elejben vegyék", tehát a tárgyalás és bizonyítási eljárás a tanács előtt folyt. Ez alól a jogszabály egyetlen kivételt ismert, az úgynevezett „kibocsátott assessor" eljárását. Erre a következő esetekben került sor: a) divízió b) oculata revisio c) határjárás d) egyéb esetekben, amennyiben az ügy természete megkövetelte, tehát in facie loci kellett végbemennie 54 . Ezen eljárások zöme a birtok sérelmével kapcsolatos, csak kisebb részük büntetőügy 55 . A bizonyítás a Tábla előtt tanúkihallgatási jegyzőkönyv és okiratok segítségével történt. Ez utóbbinak relatíve nagy súlyára jellemző a függő ügyekre vonatkozó, már idézett jogszabály, az 1707:14. te. A törvény kötelezte a bírákat, hogy az előadottak és bizonyítottak alapján (secundum allegata et probata) határozzanak. A bizonyítás során azonban csak az expozícióra és a bizonyítékokra koncentrálhattak. Oda kellett szorítani a feleket, hogy azok régebbi keletű törvényeket ne citáljanak, s ezzel ne ingassák meg az assessorokat döntésükben: egyedül a bíró volt hivatva kiválasztani azokat a törvényeket, amelyeket élőnek ismert el. Ez bizonyos fokig a bírák önkényének adott teret, ugyanakkor azonban elejét vette a perek hosszas húzásának-vonásának, a meddő jogi vitáknak. Ugyanezen célt szolgálta a pervezetésre vonatkozó, korábban már idézett előírás is. Ily módon előzték meg a fölösleges tárgyalásokat, ezzel mintegy alapelvként rögzítve a perek gyors elintézésének követelményét. A befejezési perszakban a végítéleteket a megfelelő bizonyítékok alapján kellett hozni. A határozathozatalban a bírák „hazánk leghelyesebb törvényeit" vették figyelembe 56 , az ennél részletesebb utasítás szerint pedig a) „esküjükre tekintettel" b) „mindigIstent tartva szem előtt", úgy, hogy 676
