Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 3. szám - Révész Tamás Mihály: A dualista állam sajtórendészete, 1867–1875 / 557–590. o.

A kiutasítási határozatok azonban nem mindig hozták meg a kormány által várt eredményt. A hazai „közhangulat irányzatára" lényeges befolyást gyakorló külföldi orgánumok postai szállítását megtagadó döntések kétélű voltára maga a sajtóosztály vezetője is felhívta a miniszterelnök figyelmét. A szerbiai félhivatalos hírlap, a Jedistvo „káros hatásával" szembeni fellépés lehetséges módozatait ecsetelve Halász osztálytanácsos 1872 májusában szögezte le: „A postai szétküldés megtagadása a Jedinstvo-ra nézve aligha eredményezné a kellő sikert, mert mint a tapasztalás mutatja, ... minden nyomtatvány, melyet a délszláv forradalmi párt Horvátországban s a határőrvidéken elterjeszteni akar, ott valóban el is terjesztetik".

142 Az osztálytanácsos a postaszállítási jog megvonásának sikerét kétségbevonó argumentációban hozzáfűzte, hogy egy ilyen döntés csupán emelné a lap magyarországi népszerűségét, s „mint tiltott gyümölcs, annál kedvesebbé válna".

l4á a liberális sajtópolitika mellett pedig „még a legnagyobb szigor mellett sem lehetne meggátolni — hangoztatta a sajtóviszonyok hivatott ismerője —, hogy a délszláv forradalom magyar és horvátországi lapjai egyes czikkeket a Jedinstvo-ból ne reprodukálhassanak".

144 A postai tilalom helyett a sajtóosztály vezetője új, addig nem alkalmazott megoldás javaslatával állt elő, s a monarchia diplomáciai közegeinek közbenjárását javallottá a kormány elnökének. Halász célként nem kevesebbet irányzott elő, mint azt, hogy a szerb kabinet változtassa meg félhivatalosa irányvonalát, s abban „oly modort és hangot honosítson meg ... mely a művelt népek szokásainak s a nemzetközi udvariasság igényeinek megfelel".

145 Lónyay miniszterelnök honorálta is az újszerű, tartalmában megalapozott propozíciót, s a monarchia külügyminiszteréhez fordult, kérve tőle a szerb sajtó megfékezését. A Bécsből hamarost megérkezett válaszból azonban kitűnt, hogy a külügyi szervek nem fogadták hangos ovációval a pesti elképzelést. Ellenkezőleg, Andrássy nyíltan beismerte, hogy a diplomáciai közbelépés „alig vezetne eredményre". A külpolitika első emberének átirata utalt arra, hogy Kállay, a Belgrádba akkreditált osztrák—magyar diplomata egyszer már tiltakozott „a szerb sajtó kihágásai miatt a fejedelmi kormánynál, de ez oldalról azon nyilatkozatot nyerte, hogy a kormány az ottani hivatalos lapot ismerheti el saját közlönyeként s csak ennek megtartásáért lehet felelős".

146 Andrássy tehát elzárkózott a pesti kérés teljesítésétől, s elutasító soraiban aláhúzta, hogy „csak a posta-debit megtagadása volna azon egyetlen mód, amelynek segedelmével az ellenséges indulatú szomszéd sajtónak hatását az ország szláv néptörzseinél megszüntetni vagy legalább csökkenteni lehetne".

147 A külügyminiszter szilárd álláspontja a magyar kormányt visszakényszerítette a külföldi lapokkal való bánásmód korábbi egyhangú medrébe. A Jedinstvo így jegyzékváltás, vagy diplomáciai bonyodalmak helyett egyszerűen csak arról értesülhetett 1872 júniusában, hogy példányait a magyar korona országainak postahivatalaiban nem kívánt vendégnek nyilvánították, s magyarországi terjesztését megtiltották.

148 Ugyanez történt az év vége felé az Ujedinyenye és a Crnogorác című, nemzetiségi követelésekkel összecsengő lapokkal is, amelyeknek kitiltását ismét a minisztertanács határozta el.

149 A Clevelandban cseh nyelven nyomtatott Pokrok tovább szaporította a tiltott külföldi lapok számát. A lap „államellenes iránya" először az osztrák kormányt késztette 573