Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - ADATTÁR - Seereiner Imre: Úriszéki bíráskodás a Károlyiak salánki uradalmában a XVIII. század végén / 399–416. o.

Ezek után Salánk helység lakosságának írásban adott válaszát ismertették. A falu sem a becsű által megállapított összeget, sem az irtások adásvételi összegeit nem hajlandó fel­venni, lemondani róla az uraság javára. A feleletet az úriszék jegyzőkönyvben rögzítette, majd az egész lakosságot maga elé rendelte és újból megkérdezte véleményüket, figyel­meztetve őket, hogy eljárásuk az úrbéri rendezést nem gátolja. A helység fenntartotta álláspontját. Ezek után utasították a földmérőt, hogy kezdje meg a rendezés végrehaj­tását. A mérésekről és a föld felosztásáról készítsen úrbéri táblát és térképet, melyet hitelesítés után a megyéhez nyújtson be helyben hagyásra. (34) Az 1811. márciusában tartott úriszék Barta Jánost idézi maga elé. Azzal vádolják, hogy ellenzi az úrbéri rendezést és a lakosságot lázítja. Már a telkéről való kibecsülését is elrendelték emiatt. Barta most kéri, hogy telkén hagyják meg. A gyanú valószínűnek lát­szik, de teljes mértékben bebizonyítani nem sikerült. Az uraság figyelembe veszi, hogy a kérelmező a jövőre nézve engedelmes magatartást ígér, ezért eltekint a házból való ki­becsüléstől. (35) Az úriszék 1811 novemberében még egy alkalommal összeül. Úrbéri rendezéssel ezút­tal is foglalkoznak. Az uradalmi fiskális előadja a következő ügyet. A salánki úrbéri rendezésen munkálkodó földmérő az évi ugarfordulók kiosztásakor egy darab területet kihagyott, azért, hogy a tavaszi földkiosztáskor ezzel a kihagyott résszel a kisebb földeket kipótolja és így a három fordulót egyenlően szabja ki. A lakosságnak megtiltották, hogy az ugart felszántsák, mivel akkor tavasszal azt kiosztani nem lehet. A tiltás ellenére azonban felszántották ezt a területet. Miután ezt a salánki tisztség észre­vette, házról-házra járva újból megtiltották a szántást ezen a területen. Egyben a vármegye fiskálisát is értesítette, aki levelében szintén megtiltotta a szántást. Voltak azonban, akik a második tiltás után is szántottak: ezeket megpálcázták. Ezek után mégegyszer házról­házra járva, a bírák újból felhívták a figyelmet a tiltásra. Volt aki azután felhagyott a föld művelésével, mások azonban folytatták. A fiskális kérte, hogy ezeket a házukból becsül­jék ki és telkeikről hajtsák el, helyettük másokat telepítsenek be. Az úrbéri rendezés végrehajtásáról a helytartótanács, a vármegye és az úriszék is hatá­rozatot hozott. Valamennyien kötelezték a lakosságot a földmérő rendelkezéseinek tel­jesítésére, az ellenszegülőket két felszólítás után 24 pálcával, majd a telkükről való kiűzés­sel fenyegették. Mivel ez ellen többen vétettek, a fiskális által megjelölt személyeken vég­rehajtották a büntetéseket. Ez az ítélet teljes mértékben megfelelt a felsőbb hatóságok végzésének. (36) A magistratuális ügyek közvetlenül tükrözik az úriszéknek a földesúri akarat végrehaj­tása érdekében kifejtett tevékenységét. Szigorúan megkövetelte az úrbéri szolgáltatások teljesítését, behajtotta a hátralékokat és minden esetben az uradalom javára döntött. Ez nyilvánult meg borméréssel, húsméréssel, erdőhasználattal kapcsolatban egyaránt. 405

Next

/
Thumbnails
Contents