Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - ADATTÁR - Pecze Ferenc: A hazai agrárfelsőoktatás hálózatának kialakulása 2. / 367–398. o.

kapitalizmus térnyerésének ellentmondásai, valamint az uralkodó (Ferenc József) rendszerint ezoterikusán érvényesülő akarata változatlanul fékezőleg is hatottak. Mindezek nem csupán általános értelemben és áttételesen mutatkoztak meg, hanem — ahogyan Vörös Antal és Makkai László szemléletesen ábrázolták — kézzelfogható motivációként is kitapinthatóak lettek. A beszűkülő kényszerpályákra terelődésnek „kedvezett" a többi között, hogy az MTA az agrártudományok gondozását huzamos időre majdnem teljesen feladta. Ráadásul a hazai önálló agráregyetem alapításának tervei szintén fiaskót szenvedtek stb. (93) A hivatkozott államközi kiegyezéseket követő első évek nekilendülése az Akadémián hamarosan a „megállapodottság" zsákutcájába torkollott. Reformkori elődjével ellentétben, amely a társadalmi alapproblémákkal behatóbban foglalkozott, a jobb sorsra hivatott tudományos intézmény az erősödő munkásmozgalomtól, a súlyosodó nemzetiségi és agrárkérdéstől rendre elfordult. Pedig a mezőgazdasági kultúra távlatának kérdései mind általános társadalmi, mind szorosabb szakmai (technika, szervezet) vetületben sürgető elméleti feleletre vártak. Az MTA előítéletszerű önkorlátozása — noha összhatásában feltétlenül káros volt — a szaktudomány legjobb erőit szükségképpen főleg az agrártanintézetekben való alkotómunkára tömörítette. Rangos tudósok egész munkásságukat a felsőoktatásnak és ezzel korrelációban levő kutatásoknak szentelték. Oktatás-szervezési és pedagógiai, valamint kutatási tapasztalatok gyűjtésében és elvi általánosításában az agrártudományok művelői nemzetközileg értékelhető eredményeket mutattak fel. A dualizmus államszerkezetében feltáruló előnyösebb adottságok közepette a régi szakintézmények évszázadnyi időtávon felhalmozott örökségét kiválóan tudták kamatoztatni. Ekkorra a létüket megőrzött felsőoktatási intézetek egy része viszonylag megerősödött. A szabadságharc előtt és részben alatt is mérsékelten felívelő fejlődésvonal csupán átmenetileg tört meg, amikor az önkényuralom csapásai a tanintézeteket hoszszabb-rövidebb időre visszavetették. A szaktanintézetek szervezetének és központi irányításának az állami szuverenitás változásából fakadó módosulásai főbb vonásokban az agrárfelsőoktatás-történet periodizációjára is kihatnak. Mindenekelőtt az egykori Georgikon (1848-ig) hagyományán az újjáalakítás kezdeményezései 1863-ból (nyomokban 1857-től) datáltak. Ezt követően 1864-ben tett érdemi intézkedések nyomán a keszthelyi tanintézet megnyitása 1865-ben következett be. Ebben a sorban továbbá a kolozsmonostori tanintézet 1869-ben újonnan alakult meg. A kiegyezésekig működött felsőfokú szakintézmények belső ügymenetére és felső irányítására releváns fejlemények szintén különböző időpontokban játszódtak le. A pesti állatorvosképzést és a Selmecbányái intézetet a bécsi államszervek 1867-ben, míg a magyaróvárit 1869-ben adták át a magyar hatóságoknak. Ezt a képet színezte, hogy az állatorvosi tanintézet felügyeletében 1869-től ismét fordulat ment végbe. Ekkortól ugyanis az állatorvosképzés a kultusztárca kezéből a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium joghatósága alá került. Mindezek az ütemeltérések a dualizmussal 379