Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - ADATTÁR - Dóka Klára: Adalékok a vízügyi szakigazgatás történetéhez, 1788–1848 / 359–366. o.

1807-ben az építész hivatalát átalakították segédigazgatói státussá. Az egyik segédigazgató a vízépítést, a másik az építészetet irányította, és mindkettő egyenlő joggal helyettesítette az igazgatót. A munkát a központban már két mérnök (geometra) segítette. (11) 1809-ben meghalt Heppe Szaniszló, az Építészeti Főigazgatóság vezetője. Utódja a Temesvárott tevékenykedő, nagy tudású Sax Zakariás lett, aki azonban idős kora miatt csak két évig tudott hivatalban maradni. Hogy a királyi botosokkal és a vidéki mérnökökkel való kapcsolattartás könnyebb legyen, 1811-ben az Építészeti Főigazgatóság központjában létrehozták a Hajózási Igazgatóságot, amely egy évtizedig 4 mérnökkel, 2 ellenőrrel, 2 szertárossal működött. A mérnökök egyenlő jogokkal rendelkeztek, kizárólag a vízépítés területén voltak jártasak. (12) A fejlődés egyre inkább megkövetelte a differenciálódást, és a vízügyi igazgatás viszonylagos önállóságát. A Hajózási Igazgatóság mérnökei bejárták a folyókat, segítettek a királyi biztosoknak, ellenőrizték a helyszínen a munkát. Maguk is foglalkoztak szabályozási tervek készítésével, (13) azonban irányító szerepük, döntési joguk nem volt. Az általuk készített terveket a királyi biztos, a megyei vagy városi törvényhatóság akár el is vethette, ha nem felelt meg igényeiknek. A Hajózási Igazgatóság létrehozása — 8 új státussal — a létszám emelkedését eredményezte. A vidéki személyzet csak a Maros mentén és Horvátországban erősödött meg. Három kiváló mérnök (Zelenka Lajos, Jaszeniczky József, Mamula József) tevékenykedett a Száva és a Kulpa mentén. A Hajózási Igazgatóság megszervezése után azonban a vidék műszaki ügyeinek ellátását egy ideig meg lehetett oldani. Az Építészeti Főigazgatóság központjában az átszervezés csak 1815-ben fejeződött be. Sax Zakariás 1811-ben meghalt, azonban helye néhány évig üresen maradt. (14) 1815-ben az út- és hídépítési ügyeket a többi feladatoktól különválasztották, és irányítására MarkmüUer Károly, Heves megyei mérnök személyében új segédigazgatót neveztek ki. 1815-ben az Építészeti Főigazgatóság a direktor mellett 3 segédígazgatóból, 2 adjunktusból, 2 mérnökből, 7 rajzolóból és az adminisztratív személyzetből állt. A központ összetétele 1848-ig lényegesen nem változott meg. A három segédigazgató közül a vízügyi volt a legfontosabb, amelyet Eklér Imre töltött be. A két adjunktus közül az egyik állást őry Dániel, hajózási mérnök, az egyik mérnök helyét a szintén vízügyi ismeretekkel rendelkező Demkovics Ignác foglalta el. Bár az igazgatói állásra sok tehetséges pályázó jelentkezett, az állást 1816-ban az osztrák származású Szvoboda Jánossal töltötték be, aki eddig nem is járt Magyarországon. Jó szervezőkészséggel rendelkező hivatalnok volt, műszaki hozzáértése — főként vízügyi tekintetben — azonban nem érte el a megfelelő színvonalat. (15) Az Építészeti Főigazgatóság központja bürokratikus szervezetté vált, ahol mindenki tudta, hol van a helye a hierarchiában. Az előrelépés kor és szolgálati idő alapján történt, a rajzolóktól kezdve a segédigazgatókig, gyakran függetlenül attól, hogy az illető építészeti vagy vízügyi területen volt-e jártas. Az új direktornak meg kellett oldani az évtizedek óta alig fejlődő vidéki személyzet átszervezését is. A Száva, Kulpa, Bega folyókon túl egyre inkább a Dunára, Körösre, majd a Tiszára és mellékfolyóikra terelődött a figyelem. A községek, földesurak vagy megyék kezdeményezésére végrehajtott, de a rendszertelenség miatt eredménytelen árvíz elleni védekezés helyett a folyószabályozást 361