Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - Hajdu Lajos: A tanügyi igazgatás megszervezése és működésének első 15 éve Magyarországon, 1776–1790 / 23–30. o.

bály meghatározza az iskolák ellenőrzésének módját, azt, hogy az ellenőrök mikor és milyen jelentést tartoznak beküldeni a kerület népiskolai felügyelőjéhez stb. Befejezésül a népiskolai vizitátorok lelkére köti az instrukció: az ellenőr mindig úgy végezze munkáját, hogy emelje a tanító tekintélyét, ezért soha se csak per ő- zve beszéljen a pedagógusról, hanem mindig tanító úrként említse. Ezenfelül mindenhol figyelmeztesse a lelkészt: ne tartsa szolgájának az iskolamestert és egyházi feladatok elvégzésére csak tanítási időn kívül vegye igénybe - azt, hogy bálokon és lakodalmakon a tanító úr nem muzsikálhat, más rendeletek tiltották meg. 7. Az iskolaellenőri tisztség megszervezésével egyidőben kezdte meg a jozefinista kormányzat az ún. munkaiskolák létrehozását is. E munkaiskolák tulajdonképpen rendes népiskolák, amelyekben az elemi ismeretek mellett a tanulók valamilyen hasznos mesterség alapjait is elsajátítják már zsenge korukban. A vizitátorok részére kiadott külön instrukció a következőképpen jelöli meg ezen iskolatípus nevelési célját: felébreszti a gyermekekben a munka szeretetét, ennek következményeképpen megszűnik (vagy legalábbis csökken) a csavargás és a kéregetés, a munkakerülés, megjavulnak a nép erkölcsei, így jobb lesz a közbiztonság, megszilárdul a rend. (10) E célok rendkívül nemesek, csak éppen az eszközök hiányoztak a megvalósításhoz, így e rendelkezés magánviseli a jozefinizmus (felvilágosult abszolutizmus) minden erényét és korlátoltságát. Ennek első dokumentuma: a csavargók túlnyomó többsége a férfinemhez tartozott ebben az időszakban (is), ennek ellenére a kormányzat az instrukció szerint csak a lányokat kívánta a „hasznos mesterségekre" megtanítani (varrásra, szövésre, fonásra), azzal az indokolással, hogy „a sok ülés a fiúkat meggyengíti és a nehéz férfimunkára alkalmatlanná teszi". De a lányok tanításának anyagi és személyi feltételeit sem tudta a kormányzat biztosítani, ezért buzdította a tanügyi igazgatás tisztviselőit arra, hogy - amennyiben kellő ügyességgel rendelkeznek - bízza a tanítók feleségére a munkaiskolái nevelést; ha pedig a tanító még nőtlen, saját érdekében „köteles olyan nőszemélyt feleségül választani, aki az említett munkákban (azaz - varrásban, szövésben, fonásban — HL) jártas". Alapkérdések megoldásának anyagi és személyi feltételeit tehát nem biztosították, elegendőnek tartották a buzdítást, de egyéb rendelkezések is mutatják a joefinista népboldogítás gyermekbetegségeit, így például az instrukció nagyon behatóan szabályozza, hogy a munkaiskolákban hogyan kell tárolni a nyersanyagot, hogy kell felállítani a nagyobb munkaeszközöket, a varrónői képességekkel megáldott tanítófeleség miképpen szervezheti meg — az ügyesebb és nagyobb lányok segítségével — a többcsoportos tanítást, munkát. Ideális (kiagyalt) „költségvetési" példát is hoz a rendelet arra, hogy egy 200 forintos hitel segítségével miképpen lehet a szükséges eszközöket, valamint nyersanyagokat beszerezni és hogyan lehet két év alatt „a beruházás" megtérülését biztosítani. A jozefinista reformerek következetlenségét mutatja azonban az, hogy az előírás szerint a tanulólányoktól a mester felesége hetenként l-l és fél krajcár tanulópénzt szedhet (tehát nem „társadalmi munkában" kell tanítania), holott a kormányzat általános elve és gyakorlata volt: alapfokú intézményben tilos didactrum-ot szedni. Arról nem is szólva, hogy a csavargók, kéregetők többségét a szükség indítja ilyen életmódra, ezért a tanulópénz miatt éppen annak a társadalmi rétegnek a gyermekei nem részesülhetnek a munkaiskola „áldásaiban", akiket a kormányzat munkára akar nevelni. Emiatt tehát ez a rendelkezés is besorolható a jozefinizmusra jellemző doktriner reformtervek közé, a törekvés azonban rendkívül nemes és méltó a neveléstörténet kutatóinak figyelmére, hiszen a II. József-féle kormányzat kísérelte meg hazánkban először a munkára nevelést besorolni az iskola feladatai sorába. Ugyancsak említésre és elismerésre méltó, hogy a jozefinizmus tette elsőízben állami politikává Magyarországon a tehetségek felkarolását, mert egy olyan államban, ahol „mindenkit csak a képesség és a rátermettség jogosíthat állami alkalmazásra", az is szent kötelesség — amint ezt a kerületi főispánok részére kiadott egyik 1787-es uralkodói döntés megfogalmazza — „hogy a kimagasló tehetséget (még akkor is, ha nem rendelkezik a származás előnyével) támogatni és serkenteni kell". (11) Ezt szolgálta a II. József által „felforgatott" ösztöndíj rendszer, a kimagasló és áldozatkész nevelőmunkát végző pedagógusok (egyebek közt Tessedik Sámuel és felesége) jutalmazása és kitüntetése, valamint számos egyéb rendelkezés, a gyakorlatban alkalmazott „ösztönzés". 8. A tanügyi igazgatás létszámának növelése nem mindig járt együtt a tanügyi igazgatási munka színvonalának javulásával: az általános igazgatási feladatokat ellátó megyék tisztikarának számos tagja ugyanis menekült a sok népszerűtlen feladat ellátásával megterhelt funkciójától és a bíróságok mellett a tanügyi igazgatásba igyekezett „átmenteni magát": itt nagyobb volt a fizetés (12), ezen felül kevésbé kényes területen dolgozhatott, nem kellett földméréssel, újoncozással, a török háború időszakában terményrekvirálással és egyéb — nemcsak a nemesség, hanem gyakran az egész lakosság előtt gyűlöletes — feladatok ellátásával foglalkoznia. Ez magyarázza azt, hogy 1789-ben a zágrábi tanulmányi kerület 5 vizitátori helyét 26 személy pályázta meg (köztük 2 főszolgabíró és több szolgabíró; 1 megyei és 2 szabad királyi városi főjegyző; több megyei fiskális; 1—1 városi szenátor, járási adószedő és megyei földmérő - utóbbi azt írja kérelmében:, jégi vágyam felcserélni hivatásomat olyanra, amelyben az államnak nagyobb hasznára tudok lenni" - de még Dellimanich Károly is, aki egyik horvát megyében a földmérési munkák elvégzését irányította)."(13) A jozefinista rendszer agóniájának tünetei egyébként más formában is megmutatkoztak az oktatási igazgatásban: sok helyütt a tanítók többségét befogták írnoknak a földmérési munkákhoz (pl. Hont megyében, ahol Prónay Gábor, a pozsonyi tanulmányi kerület főigazgatója azt sem tudta a megyénél elérni, hogy legalább a rendezett, többtanerős és szakosított iskolák tanítóit mentsék fel); a hadműveleti területekhez közelfekvő megyékben 28