Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - Hajdu Lajos: A tanügyi igazgatás megszervezése és működésének első 15 éve Magyarországon, 1776–1790 / 23–30. o.

akció lebonyolításában résztvett a szolgabíró és esküdtje is, nehogy olyan terheket vegyen magára a falu, amelyek hordozása egyéb kötelezettségeik teljesítésében gátolhatná az embereket. E változás önmagában is tanúsítja, hogy az iskolafenntartási terheket a lakosság ürügyként emlegette, amikor egyéb terhei enyhítéséért kilincselt a különböző fórumoknál, másrészt az általános igazgatás apparátusa sanda szemmel nézte a tanügyi tisztviselők iskolaszervező munkáját és gyakran meg nem engedett presszió alkalmazásával vádolta őket. A szerződéskötési kampány különösen a kamarauradalmakban vezetett eredményre - a magánföldesurak jobbágyaival és tisztjeivel kötött kontraktusoknál viszont gyakran tapasztalja a kutató, hogy sem a köz(ös)ség, sem a földesúr gyakran évekig nem volt hajlandó teljesíteni vállalt - többnyire ímmel-ámmal vállalt - kötelezettségeit. Ilyen esetekben egyedüli eszköz a bürokratizmus fegyvereinek forgatása volt: jelentéstétel a helytartótanácsnak (rajta keresztül gyakran az uralkodónak) — kérés, hogy leiratban buzdítsa az érintett földesurat kötelességei teljesítésére, a kerületi főispán (királyi biztos) pedig a megye közreműködésével szorítsa rá a közösségeket a szerződésbeli vállalások megadására. 6. A megnövekedett feladatok és a csökkent tanügyi igazgatási létszám közötti kiáltó ellentmondást a kormányzat is felismerte,ezért előbb írnokot (scriba), majd levéltárost, jegyzőkönyvvezetőt (actuarius) kapott minden tankerület, majd II. József uralkodásának utolsó éveiben lépésről lépésre (előbb a pozsonyi, majd a kassai és pécsi végül a zágrábi tanulmányi kerületben) új oktatásügyi tisztviselőket állítottak be, a népiskolai ellenőröket (vizitátorokat). Minden kerületben 5-5 személy kapott megbízást arra, hogy pontosan körülhatárolt (rendszerint 1—2 megyét átfogó) körzetében rendszeresen ellenőrizze a népiskolákat és hajtsa (hajtassa) végre a korszak egyik legjellegzetesebb jozefinista jogszabályában, a népiskolai ellenőrök instrukciójában előírt feladatokat. (8) Az ellenőrök első, fontos feladatát képezte a tankötelezettségre vonatkozó előírások szigorú betartása (minden 6—12 éves gyermeknek iskolába kellett járnia, az iskolakerülő fiatal szüleit pénzbírsággal, vagy - szegénységük esetén — közmunkával kellett büntetni). Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a tanév (tanítási időszakok) meghatározásánál iskolánként kellett figyelembe venni a helyi körülményeket, tehát a nagy mezőgazdasági munkák időszakában nem volt tanítás - márcsak azért sem, mert ilyenkor többnyire a tanító is a mezőn szorgoskodott. Lehetőség nyílt arra is, hogy egyes évszakokban bizonyos korosztályok számára rövidebb legyen a napi tanítási idő, így a gyermekek szüleik gazdaságában is tudtak segíteni. A bírságpénzeket tankönyvek beszerzésére kellett fordítani. Nagy érdeme az Instrukciónak, hogy bizonyos iskolaszervezési kérdésekben országosan kötelező normákat határozott meg, így mindenekelőtt előírta, hol kell népiskolát szervezni: mindenütt, ahol az egyházak anyakönyvet vezettek; olyan településeken, ahol - félórás körzetben - legalább 100 iskolaköteles korú gyermek él; kisebb helyeken, alacsonyabb létszám esetén is akkor, ha a nagy távolság vagy természeti körülmények (folyó, mocsár, magas hegy stb.) miatt az egyházközségi iskola nehezen volt megközelíthető. E jogszabály intézkedett a helyi iskolafelügyelet ellátására is: felekezetileg egyszínű falvakban a lelkipásztor vagy helyettese töltötte be ezt a tisztséget; ha a lakosság több felekezethez tartozott - valamelyik uradalmi tisztnek kellett ellátni ezt a feladatot; ha erre valamilyen ok miatt nem volt mód - a falu egyik legértelmesebb és legműveltebb lakóját kellett a népiskola felügyeletével megbízni. A gazdasági ügyek intézésére viszont minden településen (ahol iskola működött) gondnokot kellett kijelölni, az ő feladatkörébe tartozott az iskola fenntartásával és működésével kapcsolatos problémák megoldása, a tanítói járandóságok beszedése és kiadása, a büntetéspénzek behajtása és kezelése stb. Előírta az instrukció, hogy egy-egy faluban, mezővárosban mennyi tanítót kell alkalmazni: minden 100 iskolaköteles gyermek után egyet, ha a létszám a százas értéket meghaladta (pl. 360), akkor segédtanítót is kellett foglalkoztatni, önmagában már az is ugrásszerű fejlődést biztosított volna, ha a rendelkezés ezen előírását sikerül megvalósítani, hiszen a korabeli összeírások tanúsága aszerint a tanítók száma általában negyede, harmada volt az országban annak, mint amennyinek az instrukció szerint oktatnia kellett volna. (9) Meghatározta e jogszabály az iskolaépülettel szemben támasztott követelményeket is: új oskolát csak egészséges helyen, lehetőleg a település központjában szabad felépíteni; 100 tanuló számára egy 16 négyzetöles (kb. 55-56 m

2 -es) tantermet kell építeni, ezt nagy, világos ablakokkal kell ellátni és mindenütt biztosítani kellett a nélkülözhetetlen bútorokat (pad, katedra, szekrény stb.). Az instrukció meghatározta a mesterlakás megépítésének minimális normáit is: egy lakószobát, lakókamrát (gyermekei számára), konyhát, sütőkemencét, éléskamrát, pincét és 2 tehén tartására megfelelő istállót kellett a pedagógus részére építeni (az uradalomnak illetve a községnek - a szerződés előírásai szerint). Amennyiben segédtanítót is tart - immár nem az iskolamester, hanem a falu, neki is jár egy külön szoba (más nem). Ugyancsak e jogszabály írta elő a tanítói fizetés minimumát is: kis mezővárosokban legalább 150 (80), falvakban pedig minimum 120 (60) forintot kell a tanító (segédtanító) részére fizetni évente, ennek egyharmadát készpénzben, 2/3-át természetben kell kiadni négy egyenlő részletben. Megismétli e rendelkezés a tanulópénz szedésének tilalmát a népiskolákban, viszont előírja, hogy a tehetősebbek fizessenek gyermekeik után a községi elöljáróságnak minden évben 2-2 forintot. Sok egyéb fontos - és tegyük hozzá, a kor színvonalát messze meghaladóan progresszív - rendelkezést tartalmaz még az instrukció, csak ízelítőképpen: hogyan kell vegyes iskolákban biztosítani minden felekezet részére a saját tanítót? Ilyen esetekben ki lássa el a helyi iskola felügyeletet és hogyan? Milyen szakmai és erkölcsi követelményeket kell támasztani a pedagógusokkal szemben? Hogyan kell kiképezni, alkalmazni és elbocsátani a tanítót? Miképpen kell az idős vagy beteg iskolamestereket nyugdíjba helyezni? Számos didaktikai utasítás mellett e jogsza27