Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 2. szám - Pető Iván: A Bánya- és Energiaügyi Minisztérium (1951–1953) hivataltörténete és fondismertetése / 241–257. o.

1. A proveniencia elvet felrúgva az 1960-as évek minisztériumi szervezete alapján cso­portosították az iratokat, alakították ki az állagokat. 2. Az un. tárgyi tételek kiválasztása tévesen történt, elsősorban irattípusokat különí­tettek el (pl. jegyzőkönyvek, feljegyzések, levelek). Ehhez további hibák csatlakoztak. 3. A fenti első szempontot következetlenül alkalmazták, tehát míg pl. kialakítottak egy Vegyipari Főosztály (1949—1960) c. állagot, mellette valamiért BEM Vegyipari Főo. c. állag is levéltárba került, amelyben viszont az 1951—53. évi és az 1956-os BEM anyaga is helyet kapott. 4. A rendezéskor a selejtezés elmaradt, vagy nagyon felületes volt, így nagy tömegben kerültek a levéltárba napi, heti, dekád jelentések, duplum anyagok. 5. A TÜK anyagot összeolvasztották a rendezés során a többi irattal. 6. A néhány helyen eredeti irattári rendben megmaradt anyaghoz a segédleteket nem csatolták. Az UMKL megalakulása után napirendre került a fenti módon levéltárba került irat­anyag rendezése. Az első feladat a fondok elkülönítése volt, az iratanyag tagolása az 1945. óta működő minisztériumok szerint. A következő lépésben az állagokat különítettük el. A rendezési munka ezen fázisában el kellett dönteni, hogy mit tekintsünk állagnak. Gyakorlatilag megoldhatatlan lett volna, ha a BEM valamennyi főosztálya ill. önálló osztálya működése során keletkezett iratot az eredeti szervezeti egységek szerint soroljuk állagba. Két ok miatt volt ez megoldhatatlan. 1. Az iratanyag zöménél nyoma sem volt az eredeti szervezeti egységek iratkezelésé­nek, a rendezést végzőkre volt bízva, hogy az anyagot hogy állítják fel. Megnehe­zítette volna a munkát a rövid ideig működő részlegek iratainak elkülönítése, és a pontatlanul megfogalmazott eredeti ügykörök miatt a több helyre besorolható iratok hovatartozásának megállapítása. 2. A levéltári őrizetbe került anyag hiányos. Egyes szervezeti egységek anyaga pedig renkívül töredékes. A felsorolt okok miatt az állag szerinti rendezéskor a következő alapelveket határoztuk meg: 1. Az állagokat az eredeti szervezet figyelembevételével alakítottuk ki, de a névvál­tozásokat nem vettük figyelembe. (Ennek megfelelően pl. a Vállalati Pénzügyi Osztály iratait nem különítettük el, hanem a minisztérium Főkönyvelőség irataival együtt, egy állagnak tekintettük.) 255

Next

/
Thumbnails
Contents