Levéltári Szemle, 28. (1978)

Levéltári Szemle, 28. (1978) 1. szám - ADATTÁR - Soós László: Földbirtokvédelmi intézkedések előkészítése, 1932 / 95–114. o.

ugyanis eszmét cseréltek, a megindulásnál teljes objektivitással, tárgyilagossággal, később azonban már felcsendült a szenvedelmesség hangja is. A jogászi kötelesség, a jogászi neveltség hozza magával, hogy minden szubjektív szemponttól eltekintve, tisztán tárgyilagosan vegyem tárgyalás alá a kérdést. Ha ebből az általános érdekű magasabb szempontból szabad kiindulnom, akkor mindenek előtt — ha szabad így mondanom - a kérdés feltevéséhez volnék bátor szólni. Nevezetesen a körlevélben tudatott kérdés csak az önhibájukon kívül bajbajutott gazdáknak kérdésére és csak a kamat kérdésére korlátozza a vita tárgyát tevő anyagot. Az én tiszteletteljes felfogásom szerint a helyzet általában annyira katasztrofális (Zaj. - Halljuk! Halljuk!), hogy ez a probléma, amelyen mi most tépelődünk, nemcsak a gazdák és hitelszervezetek kérdése ma már, hanem az egész nemzetnek kérdése is, sőt ezen fordul meg a nemzet jövő sorsa is. Nevezetesen két malomkő között őrlődik az egész gazdasági élet, amelynek fő tengelyei egyfelől éppen a hitelszervezetek, másfelől pedig a mezőgazdasági kultúra. Az első hat és gondolom, egymással ellentmondásban levő kérdés pontonkint világosan elhatárolja a szemben álló két érdek problémáit. Érdemleges és szerintem ma általános érdekű az 5., 6., 7. és 8. kérdés. Ezekhez szólhat hozzá a jogi értelem, nevezetesen ezekben van, ezekben vetődik fel, ezekben kell keresni az általános érdekű megoldást. Én, aki úgy a bankéletbe, mint a mezőgazdaság életébe és vívódásaiba közvetlenebbül és objektíve tekintek bele, tiszteletteljesen állítom, hogy úgy a hitelszervezetnek, mint a mezőgazdaságnak megrendülése előtt állunk. A hitelintézetek ugyanis immobUis állapotban vannak már a mezőgazdasággal szemben, a mezőgazdák pedig általában képtelenek teljesíteni kötelezettségeiket a hitelintézetekkel szemben. Ez a megállás rémével, a halállal fenyeget, a temetői nyugalommal. Ennek a helyzetnek két tényezője van. Az egyik az, hogy a mezőgazdaság — ezt objektíve meg kell állapítanunk - 1/3 terhelés mellett sem bír el 6%-nál több kamatot. Ez matematikailag így van. Levelzésemből ki tudom mutatni, hogy amikor ügyfeleim kölcsönt kívántak felvenni 1/3 terhelésen túl, ceruzával a kezemben csalhatatlan matematikai igazsággal számítottam ki, hogy 1/3-on túlmenő terhelés mellett a kamatdifferencia felemészti a birtokot, mert 9—10% kamatteher ma annyit jelent, mint a békében jelentett a 75%-ig való terhelés. Akkor 4.5-5%-os volt az amortizációs kölcsön, ma pedig 9.5%-os, kérlelhetetlen matematikai igazság tehát, hogy ezt a terhet nem lehet elbírni. Ezeknek a kölcsönöknek felvétele ezer pengős átlagos érték és 30 pengős búzaár mellett történt. A kétségtelenül magas kamatokhoz hozzájárult most a terményárak 50%-os esése, amiből okszerűen következik, hogy ha a hozadék adja a forgalmi értéket, a föld árának is szükségképpen 50%-kal kellett visszaesnie. Ez mit jelent a békeviszonyokhoz mérve? Azt jelenti, hogy az 1/3 rész erejéig terhelt birtok ma aránylagosan 100%-ig van terhelve. Ebből az következik, hogy az egész mezőgazdaság csőd előtt áll — nemcsak az eladósodott birtokok — mert ilyen terhelés mellett szükségképpen el kell, hogy következzék a kényszerlikvidáció. A kényszerlikvidáció eddig is olyan mérvben kíséreltetett meg, hogy ez szükségképpen maga után vonta a föld forgalmi értékének további lemorzsolódását. Állítom, hogy ha a pénzintézetek Stillhaltéval nem élnének s ha a kényszerlikvidációt olyan arányban, mint az a saldok szerint mutatkozik és mint a hanyag késedelmes adósok arányában indokolt volna, keresztülvinnék: ma Magyarországon 200 pengőnél többet nem érne egy katasztrális hold termőföld. Kétségtelen tehát, hogy a kamatterhek elviselhetetlenek lévén, gondoskodni kell ezek csökkentéséről. Ez azonban csak pium desiderium mindaddig, míg a külső hitelezők nem járulnak ehhez hozzá, mert önámítás az, hogy belső tőke áll rendelkezésre. A külföldi hitelezőknél pedig kamatleszállításra kényszer útján, törvény útján nem lehet gondolni, mert a hitelforrások tömődnek be, ha a külföldi hitelezőket elriasztjuk. Olyan megoldást kell tehát keresni, ahol a hitelezők, a hitelszervezetek és a mezőgazdák egy kalap alá kerülnek és nem harcot vívnak egymással, amely harcban sebeket szenvedhetnek — mint mondották - hanem megegyezéssel igyekeznek rendezni a kérdést. A mezőgazdák súlyos és elviselhetetlen helyzetét általános, generális rendelkezéssel és a kényszeregyesség gondolatának felvetésével vélem megoldani. A kényszeregyesség gondolata régen kísért már a querulánsok részéről. Ennek akadálya azonban a jelzálog intézménye. Ezt volna áthidalandó a terhelési határ, nem mint elkésett, post festa levő jogintézmény, hanem caesura. 50%-os értékhatárig meghagyandó volna a jelzálogi terhelés, 50%-on túl pedig kvotális arányban nyernének kielégítést az összes hitelezők, ideértve a jelzálogi adósokat is és a jelzálogon kívüli tartozásokat is. Hogy a kényszeregyesség intézménye a gazdákkal való vonatkozásban nem nyert kiterjesztést, az méltánytalan és igazságtalan. Más, akinek nem ingatlantulajdona van, kényszeregyesség útján a hitelezők többségének hozzájárulásával rendezheti helyzetét, a gazda azonban, akinek státusa pedig a legtisztább, mert a telekkönyv világosan árulja el, ebben a kedvezményben nem részesülhet, mert árverés esetén mindaddig, míg a vételárból telik, teljes száz százalékos arányban nyernek kielégítést a hitelezők. Itt tartanám megfelelőnek és igazoltnak a caesurát azért, mert a gazdák önhibájukon kívül veszítették el vagyonuknak 50%-át annak következtében, hogy részben a kamat magassága, részben pedig a terményárak esése folytán az ingatlan értéke alászállott. A kényszeregyességi eljárás azonban teljesen költségmentesen a Hitelezői Védegy111