Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - ÉVFORDULÓK - Ladányi Sándor: Ráday Pál / 607–619. o.

tek communitást és statust akar erigálni". (16) A leghevesebb kifakadásokkal igyekeztek Rádayt a felszólalástól elriasztani, felhánytorgatva neki Rákóczi oldalán való szolgálatait is. Amikor azonban Ráday minden támadással szemben is a klérus eljárásának jogtalanságát hangoztatta, a klérus türelmetlensége oly magas fokra emelkedett, hogy nyiltan kifejezést adott annak a régóta táplált óhajának és reményének, amely szerint a király most már végre helyre fogja állitani "a boldogságos Szűz és Szent István országában a hit egységét**. A két fél részéről felterjesztett iratoknak eredménye lett az 1714. április 28-án kiadott királyi rendelet (17), ez érvénytelennek jelenti ki "az utolsó mozgalom", "a gonosz emlékezetű forradalom" (értsd: a Rákóczi-szabadságharc) idejében történt változásokat, s teljesen magáévá teszi azokat a vádakat, amelyeket a római egyház férfiai a királyhoz benyújtott felterjesztésükben kiemeltek. A királyi rendelet közvetlen következménye a protestáns egyházak erőteljesebb elnyomása lett. Országszerte igen sok templomot foglaltak el a protestánsoktól (18). A debreceni városi nyomdát királyi rendelet tiltja el a népszerű debreceni kalendárium árusításától, hogy a magyar református egyház szellemi bázisa, - fő jövedelmi forrásának elvesztésével, — anyagi erő hiján megbénuljon (19). A királyi parancs zavarólag hatott a református egyház szervezeti működésére is, mert sem püspökválasztást, sem papszentelést és közzsinatot a szokott módon tartani nem lehetett (20). Ezek az események világosan mutatták, hogy teljes erővel indult meg minden téren a magyar protestantizmus elfojtására irányuló mozgalom. A feszültség egyre nőtt. Ráday az esztergomi érsekijei folytatott beszélgetéséből és egyéb jelenő egekből tisztán látta, hogy "a jövendő országgyűlésen", amely szeptemberben bizonyosan össze fog ülni, "mely rettentő veszekedések és galibák tódulnak** a protestánsokra (21). Nincs lehetőségünk arra, hogy a vallásügyi helyzet szabmári béke utáni alakulásának minden egyes mozzanatát bemutassuk, még vázlatosan, nagy vonalakban sem. Valamennyit azonban el kell mondanunk ahhoz, hogy érzékeljük, milyen körülmények között vállalta Ráday Pál küldetését. Az ágostai hitvallást követő evangélikus egyházban már az 1707. évi rózsahegyi zsinaton létrehozták az egyetemes felügyelői tisztet, az egyelőre két-két egyházkerület részére szervezett főkonzisztóriumok világi elnöki tisztével, s ezek a rendelkezések életbe is léptek, mielőtt az 1715. évi 31. te. megsemmisitette volna a zsinat végzéseit. — Részben e lutheránus példa nyomán a reformátusok is - minden bizonynyal az 1712. évi országgyűlés tartama alatt, talán mindjárt az elején — megalkották az egyetemes főgondnoki tisztet (hivatalt), valószinüleg még*nem ezen a néven, hanem talán minden cim nélkül, de nem minden teendő nélkül! Erre a tisztre előzőleg szerzett érdemeiért, valamint kitűnő képességeinél fogva Ráday Pált választották meg. Mig evangélikus részről Okolicsányi Pál és Hellenbach János báró egyaránt kiemelkedett tekintélyével és buzgalmával, addig a reformátusok között egymaga Ráday volt az, aki képességein kivül az udvar és társai előtti elegendő tekintéllyel, befolyással is rendelkezett. így aztán Ráday vette át a vezető tisztet az egyház védői, pártfogói, gondozói között, a református rendeknek minden bizonnyal már ekkor megadott forma szerinti meghatározásából. Amint láttuk, — valóságos központi megbízottja és felügyelője, főgondnoka lett a magyarországi református egyháznak. Hogy pedig Ráday Pál nem csupán a maga kedvteléséből, mintegy a "lelkét hevitő buzgalomtól" késztetve érdeklődött az ügyek iránt, hanem a magyarországi református 610