Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - Hajdu Lajos: Írás, könyv, értelmiség: gondolatok Jakó Zsigmond tanulmánykötetéről / 435–448. o.

kialakuló értelmiségi kört nem sikerült elszigetelni az egyre gyorsabban fejlődő román szellemi integrációtól. Jakő judiciuma itt is világos: elitéli a Főkormányszék hisztérikus félelme által diktált rendőrállami módszereket, amelyek végső soron alkalmazóik törpeségét leplezik le-, ugyanakkor kimondatlanul is aláhúzza a történelmi tanulságot, azt t.i., hogy a hatalom birtokosai csak olyan eszközökkel élhetnek, amelyek ha nem is etikusak, de biztositják a kivánt célok elérését. A célok elérését lehetetlenitő eszközök és módszerek alkalmazása több mint hiba — már bűn. A hídverő Jakő azonban nem elégszik meg azzal, hogy elitélje a múlt kormányszerveinek ostoba, az erdélyi népek együttélését mérgező gyakorlatát, kötelességének tartja azt is, "hogy figyelmét az együttélés kevésbé látványos, mindennapi tényeinek vizsgálatára" is kiterjessze. Ez azért is elengedhetetlen, mert tétele szerint az Erdélyben együttélő nemzetiségek valamelyikének eredményei többnyire segítették a másik kettő törekvéseinek sikerét is és e népek múltjának tanulmányozása "értékes analógiákkal, adatokkal szolgálhat a másik kettő történetének jobb megismeréséhez". Tétele bizonyítására kitűnő példákat hoz "A balázsfalvi nyomda kezdetei", valamint "Az 1544. évi román katekizmus nyomában" cimü tanulmányaiban. Az elsőben azt fejtegeti, hogy 1756 és 1763 között kik ujitották fel a nem sokkal előbb (1747-1750 között) létrehozott balázsfalvi nyomdát, amelynek oly jelentős szerepe volt a XV1H. századi erdélyi román művelődés fellendítés ében. A kérdés megválaszolására vállalkozó eddigi román kutatók csak találgatták a feladatot elvégző mesterek kilétét (ők arra "tippeltek" , hogy a felujitők la^i-ből vagy Rimnic-ből érkezett nyomdászok lehettek), mert nem vizsgálták meg az erdélyi magyar és szász nyomdatörténet korabeli forrásanyagát. Jakő válasza a kérdésre nem találgatás, hanem adatokkal alátámasztott történelmi tény: a Petru Pavel Aaron püspök és vikáriusa, Geronte Cotorea által irányított felújítást Páldi Székely István, a kolozsvári nyomda Hollandiában tanult kitűnő tipográfusa hajtotta végre-, ő volt az, aki az erősen elhasznált cirill betűk helyett ujakat öntetett; de Aaron püspök segítségére volt a nyomda korszerűsítésében Becskereki Mihály, a váradi r.kat. püspöki szeminárium nyomdájának vezetője is. A kolozsvári tipográfus és Balázsfalva kapcsolata később is megmaradt, igy Páldi Székely részt vett a nyomdászutánpótlás; nevelésében és a XVIH. sz. hatvanas éveiben ő volt az, aki a kolozsvári református kollégium tulajdonában levő Misztötfalusi Kis Miklós-féle mátrixokból öntött latin betűkkel szerelte fel a balázsfalvi nyomdát. Jakő igy válaszol meg egy fontos művelődéstörténeti kérdést és bemutatja, hogy az európai mércével mérhető betűmetsző-művész, a magyar Kis Miklós és Páldi Székely István Hollandiában elsajátított tudása, valamint az erdélyi magyar nyomdászatnak a Nyugattal fennálló termékeny kapcsolatai hogyan válhattak hasznára — az együttélés révén — az erdélyi román nyelvű művelődésnek. Teljes mértékben igazat kell adni Jakónak: "A balázsfalvi nyomda történetének ez a kezdeti szakasza az erdélyi művelődéstörténetre jellemző szép fejezete a sokrétű és nagymultu román-magyar együttélésnek". A másik emiitett tanulmánnyal Jakó a román könyvtörténet egyik — legtöbb vihart és vitát kavaró — kérdését kívánja a megoldás felé segíteni, az 1544-es román nyelvű luteránus katekizmus (az első román nyelvű nyomtatvány) meglétét — vagy legalábbis megvoltát — akarja bizonyítani és erre azért is szükség van, mert — noha Cipariu több mint 125 éve publikálta már az első, erről tudósító közleményt, ma is sokan kétségbevonják, hogy ez a könyv valaha is elkészült. A szerző először számbaveszi a külső körülményeket, amelyek valószínűsítik a könyv egykori létezé440