Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - Hajdu Lajos: Írás, könyv, értelmiség: gondolatok Jakó Zsigmond tanulmánykötetéről / 435–448. o.

bányászok és vasmunkások antifeudális harcát; hogyan tagolódott e kis mezőváros vasból élő lakossága eltérő vagy ellentétes érdekű rétegekre (a vasváltókra*, bányaés verőbirtokosokra*, bányászokra és "futatókra" valamint verőkovácsokra-, végül a hierarchia alján álló szénégetőkre, szénhordókra, illetve időszaki munkásokra). Kitűnőén mutatja be Jakő a kettős társadalmi ellentétet, feszültséget is: egyrészt a földesúr és a bányászok közötti, antifeudális töltésű harcot (ebben a vasváltók és birtokosok vezették a dolgozókat), valamint a fizikai munkások és a vasváltők, bányabirtokosok közötti osztályharcot (ez utóbbi ellentétek azonban a XVIII. sz. második felében még másodlagosak voltak). Az elsődleges - földesúr elleni - harcot a 60-80 családból álló vasváltó illetve bányabirtokos-réteg vezette, ennek tagjai dolgozták ki — értelmiségi pártfogóik segitségével — az ekkor nélkülözhetetlen jogi-történelmi argumentációt, évtizedeken át ők szervezték meg újra és újra, elismerésre méltó szívóssággal a különféle jogi akciókat, előlegezték a mezőváros számára a szükséges (néha nem is csekély) összegeket*, nekik köszönhető az a torockői eredet-tudat, amelynek hamisságát oly szépen és mesterien bizonyitja be Jakó. E harc elsősorban arra irányult, hogy a tehetősek "munkájuk társadalmi, sőt nemzetgazdasági fontosságának teljes tudatában" elhárítsák "a jobbágyi függőséget boldogulásuk útjából, hogy ne csak vagyonilag, hanem jogilag is azonosak lehessenek a városok szabad lakóival". Ebben a küzdelemben Torockő népe hatalmas szövetségest kapott a felvilágosult abszolutizmusban, amely — igaz, elsősorban nem a távoli Erdélyben, hanem Magyarországon - az állami kizsákmányolás fokozása érdekében " jobbágy védő" politikát folytatott. "Véletlen" körülmények is szitották a tüzet: a történelmi szituációt nem érző földesúr különféle megszorításokat léptetett életbe, olyan időszakban, amikor objektív és szubjektiv tényezők a könnyítéseket tették volna indokolttá; másrészt - ahogy ilyenkor lenni szokott - éppen ekkor "sikerült" a földesúrnak egy népnyuző jószágigazgatót találnia. Jiakó rendkívül szemléletesen mutatja be, hogy miképpen lett a sok szikrából láng: a torockőiak összegyűjtötték panaszaikat és különféle delegációk vitték ezeket a guberniumhoz (Kolozsvárra), de Bécsbe is a császár szine elé; rávettek neves értelmiségieket arra, hogy "bukáíják" fel a különböző archívumokat és keressenek elő olyan dokumentumokat, amelyek az ő igazukat tanúsítják. Még a "költségelszámolások" is fennmaradtak, amelyekből meg lehet tudni, hogy — a pénzen kivül — kinek mennyi ekevasat, kapát, singvasat, pecsenyesütőt és egyéb korabeli hiánycikket, sőt bányából való kővirágot ajándékoztak a delegációk, hogy ezek segitségével a korabeli potentátokat szövetségesüknek nyerjék meg. Torockón a társadalmi feszültség növekedése nem vezetett robbanáshoz, mint a zalatnai kincstári uradalomban, Topánfalván — a Horia-Closca felkelés leverése miatt azonban itt is hangot és taktikát kellett váltani a felszabadulásukért küzdőknek. Ekkor alakult ki és hamarosan megerősödött a legenda magva: egy aranybeváltő tiszt a német családnevek és bányászati szakkifejezések, műszavak, valamint a torockói és szász női népviselet hasonlósága alapján "megállapította" a torockői vasművesek és ausztriai társaik közötti rokonságot. A mag termékeny talajba hullott: a földesúri függéstől való szabadulás vágya először csak Nagy Lajosig "hazudtatta vissza" a mezővárossal "ősi" kiváltságait, majd Medve Mihály (az erdélyi királyi jogügyi igazgató helyettese) személyében találtak egy értelmiségit is, aki "másolatot" adott számukra az 1291-es privilégiumlevélről - természetesen jő pénzért, 400 forintért. Sikerült a földesurat is belehajszolni néhány meggondolatlan kijelentésbe és mindezek alapján 1787-től (rövid ideig) a Kincstartóság nem jobbágynak, hanem szabad bányásznak tekintette a torockőiakat. A manőver sikere végül is nem maradt tartós, a földesúr bizonyítani tudta "jussát" — de ebben a harcban született meg a torockői legenda, a hamis történelmi (eredet-) tudat. 437