Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 3. szám - Hajdu Lajos: Írás, könyv, értelmiség: gondolatok Jakó Zsigmond tanulmánykötetéről / 435–448. o.

Ars scientifica-jának másik pillére a meggyőződés arról, hogy "a múlt iránti érdeklődés a hazához kötő kapocs és előrelendítő erő", ezt az érdeklődést pedig a történelem kutatójának — saját nemzetiségével szembeni kötelességként is — ki kell elégitenie. A társadalom rendelése elől nem szabad kitérni, Jakó eddigi tudományos tevékenysége pedig bizonyiték arra, hogy ő minden körülmények között teljesítette a társadalom rendeléseit, ezt dokumentálja — Magyarországon is hires oktató-nevelő munkássága és egyéb tudományos munkái mellett - ez a tanulmánykötet is. A sáfárkodásáról szóló jelképes jelentést, számvetést a kötet bevezetőjében ítélet alá bocsátja és az élő valamint halott tanítómesterek, a szakemberek, az olvasóközönség ítéletét kéri kutatói felfogása helyességéről és eredményességéről. Az "ítélet" vagy vélemény, amit egy rokon tudományos diszciplína magyarországi művelője (egyben a romániai tudományos irodalom gondos figyelője) megfogalmazhat: a kötet tanulmányai tanúsítják, hogy szerzőjük jól sáfárkodott talentumával, "szerencsés pályája" során az Őt útnak indító nagy elődök színvonalára, magaslatára emelkedett mind munkássága gondolatgazdagságában, mind mondanivalója formába öntésében. A történelmi múlt kincseinek kibányászásával és mives szépségű megtisztításával nagy szolgálatokat tett hazája (a Román Szocialista Köztársaság), de népe, az egész magyarság számára is: tudományos hitvallása tisztaságával, történészi igényességével és filológiai gondosságával kitűnő példát mutatott arra, hogy miképpen lehet egyidejűleg szolgálni a hazát és a népet (nemzetiséget), hogyan lehet és keli hidat építeni a Duna-medencében hosszú idők óta együttélő népek között. Olyan népek között, amelyek számára közös volt e táj minden bánata, amelyeket azonban gyakran uszított egymásnak vagy a Habsburgok cinikus politikai játéka, vagy saját uralkodőosztáh/aik ("természetes vezetőik") osztály önzése, illetve a hatalom kormányrudjánál levők elvakultsága vagy gátlástalansága. Jakó könyve mindenekelőtt ennek a sok keserűséget és megaláztatást termő gyakorlatnak az elitélése, az ember és tudós Ítélete a ferdítések és ferditők, a hamisítások és hamisítók fölött. A legenda-oszlató Jakő Zsigmond elsősorban a mi portánk előtt söpör és ez természetes,, mert a tudomány minden munkásának legfontosabb kötelessége,, hogy mindenekelőtt saját népének legendáit vegye kutatói bonckés alá, elsősorban azokat a történelmi meséket zúzza izzé-porrá, amelyeket saját jelenbeli céljaik elérése érdekében kis közösségek (városok, falvak), rétegek, osztályok vagy egész népek (illetve vezetőik) "hazudtak" maguknak egykori nagyságukról, elsőbbségükről vagy magasabbrendUségükről. A kötelező tapintat természetesen nem jelentheti azt, hogy a tudós számára saját nemzete vagy nemzetisége keretei valamiféle ketrecet alkotnak, amelyből nem bújhat ki; a gyakran kibogozhatatlanul összefonódott közös történelmi múlt arra is kötelezi a kutatót, hogy — népe múltjának jobb megismerése érdekében — az együttélő nemzetek, nemzetiségek históriájának egyes kapcsolódó pontjait vegye vizsgálat alá. Ezt azonban sine ira et studio, a történelmi igazság keresésének szenvedélyes szeretete és a források mondanivalójának maximális tiszteletben tartása alapján teheti csak meg. Ugy, ahogy Jakó Zsigmond teszi immár negyven éve. A legenda-szaggató tanulmányok közül elsőként "A torockói legenda születése és kritikája" cimü munkát emelném ki, mint olyat, amelyben talán legtisztábban tükröződik Jakó tudományos hitvallása és alkotói módszerének minden erénye. E müvében először azt mutatja be, hogy a gazdasági fejlődés "parancsszavára" hogyan váltak a XVIII. sz. második fetében a vasbányászok a nemesfém-termelőkkel egyenjogúvá; miért és hogyan támogatták a bányászati igazgatás erdélyi hatóságai a torockói 436