Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 2. szám - IRODALOM - Vass Előd: Csipes Antal: Békés megye élete a XVI. században. Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 7. Békéscsaba, 1976. / 382–384. o.

és családszámát vetette össze, s igy a családok száma a legtöbb esetben a porták kétszeresét sem érte el. Ezért egy adóköteles portára 1,5 családot tételez fel. A szerző érvelése meggyőzőnek látszik, különösen azért is,mivel a mezővárosokat, mint Gyulát is külön számította ki. A mezővárosok és falvak jobbágyháztartásainak lélekszáma a XVI. századra már nagyon differenciálódott. A legújabb kutatási eredmények mutatják, hogy a XVI. században országosan a föld nélkül maradt zsellérek nagy tömegei a mezővárosokba húzódtak, s ott a gazdag paraszt — polgárok telkein cselédként telepedtek meg. A falvakban egy-egy jobbágyháztartásban általában egy kis család maradt. A szerző számításai is ezekbe a feltételezésekbe illenének bele, Békés megye falvaira átlagosan egy portára 1,5 család esett. Az összes lakosság 43,6%-a viszont zsellérként élt. A kitekintés a megyénk mai területére cimen megirt összefoglalásából a szerző kihagyta, hogy Békés megyéhez számították 1559 után mindazon helységeket, amelyeket a gyulai vár adóztatott. Ez az adóztatási övezet pedig a megye területét lényegesen túlszárnyalta, erről a mellékelt térkép egyébként jő áttekintést nyújt, ha magyarázat hiányában is. A megye nemessége számának és összetételének kimutatására alapos számításokat végzett, s igy a század közepén 64 helységben 80-120 nemes birtoklását állapította meg. Egy faluban sokszor 5-10 nemes is birtokolt néhány telket. Az egyetlen nagy uradalom, a gyulai,falvai ekkor Zaránd és Csanád megyében feküdtek. A jobbágyok életét a földművelés rendszerének, a földművelés technikájának, a termelési eredményeknek, a jobbágyok vagyon szerinti megoszlásának, az állattenyésztés ágazatainak és a mezővárosok kézmüvesiparának vonzáskörzeteinek részletes, s illusztrált bemutatásáyal ábrázolja. A példaként megvizsgált 30 falu 939 jobbágytelkének megoszlása szerint az egész telkes jobbágyok aránya 13,95%, a háromnegyedtelkeseké 1,08%, a féltelkeseké 35,03%, végül a negyedteljeseké 49,94% volt. A zselléreket és a negyedtelkeseket nem kell minden esetben teljesen nincsteleneknek értelmezni, mert általában állattenyésztéssel, szőlőműveléssel stb. jelentős jövedelemre tehettek szert. Békés megyében különösen a rideg szarvasmarha, -és juhtartast tételezhetjük fel. A szerző a gyulai várbirtokok életéről, azok egykori összeírásai s más feljegyzései alapján szines képet és adatgazdag feldolgozásokat nyújt. A majorsági gazdálkodásról, a szántővetésről, s más művelési ágak terméseredményeiről térképes, táblázatos ábrázolások felhasználásával részletesen beszámol. Külön vizsgálja a földesúri árutermelés és kereskedelem vonatkozásában a szántó, -és szőlőművelés robotjaival tartozó falvak viszonyait, majd a feudális jellegű szolgáltatások helyenkénti mértékét részletezi. A gabonatermelés és az állattenyésztés összesített eredményeit a szerző a feljegyzett tizedmennyiségeik alapján pontos feldolgozásban mutatja be. A török hódítás eseményeit 1541 után kissé vázlatosan tárgyalja, a török szavak fogalmi jelentéseit sokszor helytelenül adja meg. A könyv 59. oldalán szereplő defterdár, nem volt török adószedő, sohasem ment ki a falvakat összeírni vagy adót szedni, mint ahogy a szerző itt szerepelteti. A defterdár magasrangu tartományi székhelyen m,üködő birodalmi pénzügyi főtisztviselő volt. Békés megyére területi illetősége a temesvári tartomány (vilayet-i Temesvár) defterdárának 1660-ig, majd a váradi defterdárnak volt. A szerző könyvében más török fogalmakat is tévesen értelmezett. A török ' terjeszkedés valóban két területsávra, a ténylegesen török katonai-közigazgatás alatt álló övezetre, s az előzetesen összeirt és adóztatott, de katonai-közigazgatás alatt még nem álló övezetre oszlott fel. Azonban a második övezetbe eső falvak birái és esküdtjei az állandó török katonai fenyegetés lehetősége miatt kényszerültek bemenni 383