Levéltári Szemle, 27. (1977)

Levéltári Szemle, 27. (1977) 1. szám - IRODALOM - Degré Alajos: Sipos István: A törvényhatóságok egységesítésére irányuló reformmunkálatok 1873–74-ben. Acta universitatis Szegediensis. Acta iuvenum. Sect. Jur. et pol. Series nova Tom. I. Szeged, 1976. / 198–199. o.

Sűpta litván: A TÖRVÉNYHATÓSÁGOK EGYSÉGESÍTÉSÉRE IRÁNYULÓ REFORMMUNKÁLATOK 1873-74-BEN Acta universitatis Szegediensis. Acta iuvenum. Sect. Jur. et pol. Series nova Tom. I. 111-150 1. Klny. Szeged 1976. A kissé bizonytalan cim az 1876: 33 tc.-el megvalósított törvényhatósági területrendezés előzményeiről számol be. A kérdés rendkívül érdekes. A dualizmus korának belügyi területi igazgatását megszabó törvény egyfelől nagy harcok árán született, rengeteg ellentétes vélemény és érdek küzdelméből, másfelől tulajdonképpen 1945-ig megszabta a területi egységeket, a Horthy korban is, hagyománytiszteletből, de főleg a revíziós igények hangsúlyozása érdekében csak minimális korrekciókat hajtottak végre a trianoni határokkal kettévágott megyéket illetően. Két tény közismert, ezekről csak futólag tesz a szerző említést. Egyik, hogy a feudális területi szervezés rég túlélt volt és a polgári közigazgatás számára használhatatlan, pl. a jászkun kerületek rengeteg, területileg össze nem függő szervezete, melyek más megyékbe voltak beékelve, saját közigazgatási székhelyüktől távol, vagy az erdélyi Torda megye szintén messze szétszórt darabjai, a rengeteg sz. kir. város, melyek privilégiumokat élveztek, de valójában község nagyságúak voltak. A másik, hogy az idézett törvény rosszul vagy egyáltalában nem oldotta meg a területi rendezést. Maradtak minimális területű megyék (Turóc, Ugocsa, Esztergom), melyek kisebbek voltak mint sok járás, óriási területű, áttekinthetetlen megyék (Máramaros, Bihar, Pest, Zala), és maradtak lehetetlen területi alakzatú megyék, melyek közül a legkiáltóbb Nyitra, ahol a kiszögellő bajmóci járás mindhárom szomszédos megye székhelyéhez közelebb volt mint a saját megyeszékhelyéhez. Adós marad a szerző annak megemlítésével, hogy az idézett törvény ha sok hibával is, nagyon nagy haladást jelentett a polgári közigazgatás igényeinek kielégítése irányába, mert a régi, a szerző által helyesen jellemzett törvényhatóságokban egyszerűen lehetetlen lett volna polgári közigazgatást kiépíteni. A szerzőnek nagyon jó véleménye van Szapáry Gyula belügyminisztériumának első tervéről, mely erősebb területi módosításokat kivánt, és kiterjeszkedett volna a járások számának és területének törvényi meghatározására is, amelyet azonban az országgyűlés 1873-ban elutasított. Erről kissé részletesebb ismertetést vártunk volna, mert a szerző részleteiben nem igazolja azt az álláspontját, hogy annak megvalósulása a költségek csökkenésével, a közigazgatás javulásával járt, és a közönségnek is előnyös lett volna. A dolgozat tulajdonképpeni érdeme a második Szapáry féle javaslatra, melyre vonatkozóan meghallgatták a törvényhatóságokat is, e törvényhatósági vélemények kitűnő ismertetése. Ezért tartjuk szükségesnek e dolgozatnak lapunkban való ismertetését, mert bizonyítéka annak, hogy a belügyminisztérium levéltárában igen sok érdekes, történeti szempontból is fontos anyag található, melynek gondos tanulmányozása érdekes eredményekre vezethet. Az természetes, hogy minden megszüntetni vagy egyesíteni kivánt törvényhatóság körömszakadtáig harcolt változatlan vagy lényegileg mentendő fennmaradásáért, hisz ez a törvényhatóság tisztikarának egzisztenciális érdeke volt. Aránylag kevés törvényhatóságból sikerült a szerzőnek különböző véleményeket feltárni, mint pl. Zaránd megyéből, ahol a román többségű tisztikar a megye fenntartásáért harcolt, a főispán éppen ez okból a megye beolvasztását 198