Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 2–3. szám - KRÓNIKA - Balázs Péter: Igazgatói értekezlet Békéscsabán / 243–245. o.

KRÓNIKA Balázs Péter: IGAZGATÓI ÉRTEKEZLET BÉKÉSCSABÁN Az általános levéltárak igazgatói május 26-29-én Békéscsabán tartották 1976. évi tavaszi értekezletüket. A megbeszélések első napján megjelent és felszólalt Gácser József, a Békés megyei Tanács VB. Művelődésügyi Osztályának vezetője. Beszédében tájékoztatást adott a megye általános helyzetéről, kulturális életéről — egyaránt érint­ve az elért eredményeket és a megoldásra váró feladatokat. Elismeréssel szólt a me­gyei levéltár tevékenységéről, külön is kiemelve az igazgató eredményes munkásságát. Az értekezlet első napirendi pontjaként a résztvevők Varga Sándornénak "A ta­nácsi levéltárak minisztériumi irányításának néhány kérdése" cimü referátumát vitatták meg. Maga a referátum készitője, de több hozzászóló is hangoztatta, hogy a tanácsok általánosságban jó gazdái lettek a levéltáraknak, személyi és technikai fejlesztésükről a korábbinál eredményesebben gondoskodnak, bár nem hallgatható el, hogy a fejlődés korántsem egyenletes, ennek következtében pedig e levéltárak már nagyon is eltérő adottságok között dolgoznak. A levéltárak irányitásában a tanácsok többsége két területen ért el eddig is ered­ményeket. Egyrészt hatásosan koordinálja,a megyén belüli közművelődési munkát, másrészt érdemben foglalkozik a közgyűjtemények — s ezeken belül a levéltárak — személyzeti problémáival. A levéltári szakmai munkák elvi és operatív irányítását azonban a művelődésügyi osztályok továbbra is a Levéltári Igazgatóságtól várják. E té­ren bármiféle további munkamegosztásban nagy körültekintésre és óvatosságra van szükség, mert a művelődési osztályoktól egyéb szakmai irányítást igényelni jelenleg irreális elképzelés lenne. Nehezíti a művelődési osztályok helyzetét az a körülmény is, hogy a Művelődésügyi Minisztérium kettéválasztásának konzekvenciáit szervezeti vonalon megyei szinten nem érvényesítették. Ennek folytán egyes közművelődési — közgyűjteményi kérdések súlya a megyei művelődésügyi osztályokon szükségszerűen kisebb, mint a Kulturális Minisztérium szintjén. Többen hangoztatták, hogy a levéltárak előtt álló — mind fokozottabb szakmai hozzáértést igénylő — feladatok az irányítás hatékonyságának növelését kívánják. Eh­hez a Levéltári Igazgatóság és a művelődésügyi osztályok az eddiginél rendszeresebb kapcsolatára, együttműködésére lesz szűkség. Ugyanakkor a kulturális ágazat terüle­tén is ki kellene dolgozni a szakirányítás egységes mechanizmusát. Néhányan — nyitott kapukat döngetve — azt is kérték, hogy a Levéltári Igazgatóság szorgalmazza a levél­tárügy VB. előtti megtárgyalását. Egyes regionális kutatási problémák megoldásának előkészítésében a Levéltári Igazgatóságnak szintén közre kell működnie. (Pl. már most gondolni kell arra, hogy a több megyére kiterjedő illetékességgel rendelkező szervek iratairól a középszintnél mélyebbre menő analitikus segédletek készüljenek és jelen­jenek meg.) Sok sző esett a megbeszélésen a levéltári dolgozók és az irattárosok képzésének problémáiról. Az ELTE keretében - az elért eredmények mellett - még a levéltárak­243

Next

/
Thumbnails
Contents