Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 2–3. szám - ADATTÁR - Kopasz Gábor: Baranya megye elnéptelenedése a török hódoltság idején / 143–155. o.

A siklósi kaza és a seléni (Sellye) náhije a drávamenti és az ormánsági falvakat foglalta magában. Legjelentősebb volt itt Siklós "város", amelynek 1554-ben 73, 1571-ben 77, 1582-ben 54 adózója volt. Itt az adózók számában visszaesés mutatkozik. Ellenben meglehetősen nagy emelkedést mutat Gyüd falu (ma Máriagyüd), ahol 1554-ben még 23 adózó volt, s ez a szám 1571-ben 60-ra, tehát több mint a két és félszeresére, 1582-ben pedig 70-re emelkedett. A Sellyei náhijében akkor is Sellye és Vajszló helységek voltak a legnagyobbak, de adózóik száma nem emelkedett 30 fölé. Később azonban Zaláta megnőtt és föléjük emelkedett, mert bár 1554-ben még csak 25 adózója volt, de ez a szám 1571-ben 43-ra, 1582-ben pedig 51-re növekedett. (6) Amint már utaltunk erre, főként a vaskaszentmártoni (ma Felsőszentmárton) náhijében voltak olyan helységek, ahol a magyarokkal vegyitve délszláv adózók is szerepelnek a névsorokban. Népes helységek alakultak ki a harsányi náhijében. Ilyenek voltak Harsán "város" (ma Nagyharsány község), Béremen "város" (ma Beremend község) és Nagyfalu község (ma Siklósnagyfalu). Nagyharsánynak 1554-ben 63, 1571-ben 125, 1582-ben 120 adózója volt. Beremenden 1554-ben 45, 1574-ben 90, 1582-ben pedig 82 adózót vettek számba. A mohácsi vész előtt Siklósnagyfaluban tartották Baranyában a megyegyűléseket. A török hódoltság alatt Nagyfalunak 1554-ben 41, 1571-ben 81, 1582-ben 73 adózója volt. A baranyavári kaza területén a legnagyobb helység Laskó "város" volt, amelynek 1554-ben 256 adózója volt. Tehát alig kevesebb, mint Pécs városnak. Utána következett nagyságrendben Újfalu község a maga 135 adózójával. Csánki szerint (II. 532-33) Újfalu község Darázs táján feküdt. Valószinüleg a török elleni felszabaditó harcok idején pusztult el. Káldy-Nagy Gyula által kiadott török defterek Baranya megyében 16 000 adófizető nevét tartalmazzák a XVI. században. Ezen adóösszeirások tanúsága szerint a török hódoltság alatt sem szűnt meg a magyar lakosság. Baranya népe tehát a török elnyomás alatt is itt élt és dolgozott. Fáradságos munkával küzdött megélhetéséért, fennmaradásáért. Nem elnyomott, hanem szabad országban nyilván összehasonlíthatatlanul nagyobb lett volna a fejlődés népszaporodásban, kulturális és gazdasági vonatkozásban. A csaknem 150 esztendős török uralom mély nyomokat hagyobb Baranya megyében és a vármegye népében. Pécsett és Szigetváron maradt ránk a legtöbb török épitészeti emlék: török minaretek, dzsámik, türbék, török ablakivek, török kutak, vizvezeték-maradványok. Bizonyos termények, növények, állatfajták — a történelmi helyzet folytán — török közvetitéssel jutottak el Baranyába is: a kukorica (török búza), a burgonya, a brazil mogyoró (török mogyoró), török szőlő, török szekfü, török galamb. A tobak mesterség is a török időben terjedt el nálunk a Balkánon keresztül. A XVII. századi hódoltsági állapotokra vonatkozóan az eddigi rövid utalásokon kivül még két utazóra és ezek utleirásaira szeretnék hivatkozni. Evlia Cselebi török világutazó magyarországi útja a török hódoltság utolsó negyedszázadára esett. (7) A mai Baranyai helységek közül — ideszámitva a trianoni szerződéssel Jugoszláviához csatolt baranyai háromszögbe eső községeket is — Dárdán, Baranyaváron, Pécsett, Dunaszekcsőn, Siklóson, Bissén és Szigetváron fordult meg. Ezeknek a helységeknek elsősorban várait, palánkjait, erőditéseit irja le, de 145