Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - Kiss Géza: A levéltári olvasókönyvek és a történelemtanítás / 23–32. o.

A megjelenést még hirül adta a helyi sajtó, azután állott be a csend. A csend, amelynek jövőt szolgáló felszámolása érdekében legalább az alábbi három kérdésre kellene megnyugtató feleletet keresni: Követte-e a tanárig eljutó országos vagy helyi propaganda az egyes kötetek megjelenését? Gondoltunk-e arra, hogy a segédletek számának szaporítása mit sem ér a felhasználásukhoz értő emberek nélkül? Az egyes kötetek szerkesztésénél nem feledkeztek-e meg az értékes szakmai megjegyzések mellett a didaktikai felhasználást előmozditó tájékoztatásról? (Ez szükséges, de nem levéltáros munka.) A LEVÉLTÁRI OLVASÓKÖNYVEK JELENLEGI FELHASZNÁLÁSI MÓDJAI Nem lenne nehéz szines csokorba összefogni a tartalom, szerkezet és pedagógiai használhatóság szempontjából oly heterogén olvasókönyvek értékeit és hiányosságait. A kritika helyett azonban hasznosabb, ha továbbra is a praktikus kérdésekre irányítjuk a figyelmet és a magunk gondjaival, a rendelkezésünkre bocsátott helytörténeti anyagok felhasználásának problémáival foglalkozunk. A helyi anyagok felhasználásának az iskolában két fő területe van: a szakkör és a tanóra. A középiskolai honismereti-helytörténeti szakkörök legjobb tapaszalatait 1970-ben közreadta a Tankönyvkiadó "Honismereti szakkörök az iskolában" cimmel. 1972 elejétől "A történelem szakkörök vezetésének módszertana" cimü szakköri füzet segiti a középiskolai kollégákat és 1974-től végre az általános iskolákban sincs többé szakmai akadálya a honismereti szakkörök munkájának, mert a Történelemtanítás időszerű kérdései sorozat 7. füzeteként rendelkezésre áll Szamosujváry Sándor: "Történelemszakkörök az általános iskolában" c. munkája. Ez az oka annak, hogy vizsgálódásunkat ezen a helyen csak a tanórával kapcsolatban felmerülő problémákra korlátozzuk. Hosszú időn keresztül a történelmet tanító tanárok közül csak a kutató tanárok rendelkeztek használható helytörténeti anyagokkal. Ma már abban a szerencsés helyzetben vannak kartársaink, hogy a megyék több mint felében megjelent olvasókönyvekben készen kapják a tanításnál felhasználható helytörténeti anyagokat, történelmi ismereteink fontos forrását. Egyre növekvő gondot okoz azonban az a tény, hogy ha kollegáink rendelkeznek is egykori felsőoktatási intézményük követelményeinek és lehetőségeinek megfelelő forrástani ismeretekkel, ezek az ismeretek a legtöbb esetben csak a források műfaji jellemzőire vonatkoznak, de tudományos célú megszólaltatásuk vagy pedagógiai hasznosításuk kérdése fel sem merül. így azután kevesen tudnak élni az olvasókönyvek által felkínált bő választékkal. Olvasókönyveink rendszerint szoros időrendben közlik a különböző forrásokat. Azoknak a forrásoknak a legnépesebb csoportját, amelyek a középkori történelem tanításánál segítenek bennünket, az oklevelek és elbeszélő források alkotják. A középkorban az adomány le vélek és a birtokok adás-vételét rögzítő oklevelek biztosítják rendszerint a birtokhoz való jogot, s minthogy bennük mindig kölcsönös érdekről van sző, az általuk tárgyalt birtokra és annak szolgáló népére vonatkozóan csak a valósa27