Levéltári Szemle, 26. (1976)

Levéltári Szemle, 26. (1976) 1. szám - Izsák Lajos: Az Új Magyar Központi Levéltár forráskiadvány-sorozata / 15–22. o.

ségének kihasználása, az újjáépítés megvalósítása azonban egyúttal a széntermelés fokozását is megkövetelte. A fenti nehéz helyzetben az MKP kezdeményezésére az ipari munkásság fordult a bányászokhoz segítségért. "A széntermelés további emelésétől függ a demokratikus köztársaság gyors gazdasági talpraállitása — hangzott a nagybudapesti üzemi dolgozók 1946. február 10-i felhívása — de ettől függ a mi sorsunk és a ti sorsotok is... A széntermelés emelése ma az ország gazdasági életének központi kérdése, amely nélkül nem lehet egy lépést sem tenni előre. .. .Mi, Nagybudapest dolgozói ezennel felhívjuk a magyar bányamunkásságot a széncsata megindítására. Emelkedjék a termelés március 15-ig 2 250 vagonra, majd további hat hét alatt 2 500 vagonra! Ugyanakkor felhívjuk a magyar társadalom minden becsületes tagját, egyesületét, intézményét, pártját és testületét, hogy támogassa erkölcsileg és anyagilag a magyar köztársaság talpraállitásáért indított széncsatát. A széncsata győzelme a reakció ujabb veresége. Dolgozzunk és harcoljunk együtt, szolidárisán, helyzetünk megjavításáért és a reakció végleges megsemmisítéséért!" (85. sz. dok.) A felhíváshoz csatlakoztak a bányák dolgozói, munkájuk eredményeként 1946 tavaszán sikerült is a termelést fellendíteni. A Magyar Kommunista Párt államosítási programjának középpontjában — ahogy az a korábbiakból is kitűnt — kezdettől fogva a szénbányák államosítása állt. Az állami kezelésbe vétel után megkezdődött az államosítási törvénytervezet kidolgozása is. A Gazdasági Főtanács titkárságán készült feljegyzés szerint az iparügyi miniszter, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége és a Független Kisgazdapárt szakértői is készítettek egy javaslatot, amely elsősorban az államosítás alapelveit rögzítette. (124. sz. dok.) Az államosítás szükségességét egyik párt sem vitatta, az FKGP azonban jórészt a pártot támogató tőkés körök hatására a lehető legszűkebben igyekezett értelmezni azokat. Tervezetük nem elsősorban a bányák államosítását, hanem a bányatőkések érdekeit szolgálta. Az államosítási törvényjavaslatot végül az Iparügyi Minisztérium készítette el pártközi megbeszélések alapján. Az igy megszületett kompromisszum eredményeként nem került sor a szénbányavállalatok teljes államosítására, hanem a vállalatok szénbányászati üzemága — a hozzátartozó erőtelepekkel és karbidgyárakkal — került állami kezelésbe. A nemzetgyűlés 1946. május végén iktatta törvénybe a szénbányák államosítását. (130, 131. sz. dok.) A törvény az állami tulajdonba vételt a volt tulajdonosok kártalanításával mondta ki, amelyről — beleértve a hitelezők kielégítését is — "külön törvény fog rendelkezni". Ez a kártalanítási törvény azonban nem készült el, pontosabban a tervezet benyújtását "elnapolták". Történt ez annak ellenére is, hogy például Nagy Ferenc miniszterelnök a "nemzetközi kapcsolatok zavartalan biztosítása és kiépítése szempontjából" is szükségesnek tartotta volna elkészítését. (137. sz. dok.) A szénbányák államosítása — a törvény emiitett hiányosságai és a külföldi tulajdon érintetlenül hagyása miatt — kétségtelenül nem lehetett teljes. Mégis nagy jelentőségű esemény volt, mert egyúttal a nyitányát képezte azoknak az intézkedéseknek, amelyek a tőkés tulajdon kisajátításához vezettek Magyarországon. A forráskiadvány negyedik fejezetének dokumentumai 1946 nyara, a stabilizáció megteremtése és a hároméves terv kezdete — 1947 augusztus — közötti időszakot, az állami szénbányászat első évét mutatják be. 1946 nyarán a stabilizáció idején szervezték meg az Anyag- és Arhivatalt, amelynek irányítása alá került a széngazdálkodás is. Az állami szénbányászatot 1946 őszén részvénytársasággá alakították Magyar Állami Szénbányák Rt. (MASZ) néven. Ez utóbbi létrehozása nemcsak az egész magyar szénbányászat egységes irányítását tette lehetővé, hanem egyúttal megteremtette a feltételeit annak is, hogy egységes koncepciót lehessen kidolgozni 20