Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 1. szám - Glatz Ferenc: Legújabbkori helytörténetírásunk néhány kérdéséhez / 69–76. o.

A dolgozatok nagyrésze - csakúgy mint a tanulmány- ill. dokumentumkötetek - e szempontból bebizonyította: a helyi kutatókban él az igény, hogy az 1945 utáni évek történetének megismerésében a mind teljesebb helyi forrásanyagra támaszkodjanak. A megyei levéltárak, pártarchívumok, más esetekben a községi tanácsok iratanyaga, különböző szintű összeírások, magánkézben levő levelek, dokumentumok idézésével találkozunk a dolgozatokban. S örvendetes az, hogy nemcsak a történelemkutatásban képzett, gyakorlott levéltárosok (Kiss Mária, Lengyel Alfréd, Horvát Ferenc stb.) írásait sorolhatjuk itt fel, hanem néha levéltári kutatásban nyilván járatlanabb más foglalkozású helyi szerző kisebb cikkeit is. S ide kívánkozik mindjárt egy, a helytörténeti munkák "értékelését", erkölcsitársadalmi megbecsülését is érintő megjegyzés: sajnos érzésünk szerint nem minden esetben kapja meg a neki járó elismerést az a szerző, aki csak egy körülhatárolt téma megvilágítására vállalkozott - de a vonatkozó forrásanyag szinte teljes feltárása alapján tette ezt, és általánosításaiban óvatosabb volt, csak a gazdagon feltárt és idézett forrásanyag adta lehetőségek között mozgott. Pedig az ilyen munkák a szaktudomány és a helyi "honismereti" szempontokból is egyaránt több figyelmet érdemelnek, mint a kisebb munkát igénylő, szűkebb forrásbázisra támaszkodó, de nagyívű, lelkes hangulatú írások. - Megítélésünk szerint azok a kutatók járnak el helyesen, akik a gazdagon feltárt forrásanyagot - s itt már nemcsak az iratokra, sajtóra, de személyes visszaemlékezésekre is gondolunk - még a dolgozat kerekségének rovására is bőven idézik állításaik igazolására a helyi adatok egész sorát dolgozzák fel. A maguk részéről elképzelhetőnek tartanánk azt is,- hogy épp e legújabbkori történetünk forrásbázisát szélesítendő, a következőkben helytörténeti, honismereti pályázatok kiírásakor felhívják a helyi történet kutatóinak figyelmét a forrásközlések készítésére, a kötetek tematikájának összeállításakor ezt a szempontot a helyi szerkesztők, megbízók jobban előtérbe helyezzék. Ezzel elérhetnénk, hogy megismerjünk olyan kutatásokat is, melyek még nem érettek a feldolgozásra, illetve olyan forrásanyagok is feltárásra kerülhetnének, melyek adott község, vagy vidék bármilyen szempontú története feldolgozásához kevésnek bizonyulnak. Ha a helytörténeti^tanulmány készítője a történeti kép országos mérvű kiszélesítésének tudatos igényével közelít választott témájához, egyrészt új oldalról képes megragadni a történeti események menetét, másrészt új adataival gazdagítja va^y módosítja az eddigi, szűkebb forrásbázisra épülő megállapításokat. Ha csak az utóbbihoz akarnánk példát keresni, idézhetnénk pl. az amúgy is igen szűkkörű magyar fegyveres ellenállási megmozdulások története köréből. A pápai krónikából megtudhatjuk: a Pápa. melletti Takácsiban 1944. okt. 15-én helybéli magyar és német katonák miként ütköztek meg, s ahogy a magyarok a falubéli fiatalok segítségével'- ha csak egy napra is - kiszorították a németeket a helységből. Bánfalva község felszabadulás,utáni történetének feldolgozásában arról értesülünk, hogy az Ózdi Vasgyár fiataljaiból egy csoport Miklós László vezetésével a frontra vonulás helyett a községet körülvevő erdő egyik jól védett részébe vette be ma71