Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Kálnoki Kis Tamás: Kelemen Lajos (II.) / 399–425. o.

radalomnak, majd az impérium változásnak ezen a téren is borzasztó kárai voltak. Hévizén 1916 őszén a gi\ Halierek egyik levéltárát, vagy 14 láda és 2 szekrény kincset, amint nekem az öreg Haller János gróf fájdalmasan irta egy kérdezosködésemre 1924 ben Héviz kiürítésekor a marosvásárhelyi 9. honvédhuszárezred egy gaz őrnagya tette tönkre. Kihordatta és felgyújtatta. Ugyancsak a Haliereknek a Balázstelkén lévő levéltárát s a küküllovári levéltári töredéket a felséges nép pusztította el. Mindkét helyről csak roncsok maradtak. Tegnap járt a kezemben eladásra hozva a balázstelki levelekből egy 1580 béli átiratba foglalt 1293 évi káptalani kivonat a marosszéki Szentkirályról, mely az ott lakó székelyeket servienseknek nevezi. Ez a Haller levéltárba a Zalaméryek révén került. Ugy látszik, hogy e família levelei nagyrészben oda jutottak s el is vesztek. Ebben óriási hibásak a kutatóinkon kivül a Hallerek is, kik elzárták levéltárukat, de nem gondozták. Most nyomtalanul veszett el a rettenetes nagyértékü történelmi anyag. A balázstelki roncsok közt Haller Gáborra s Jánosra is adatok vannak. Valószínűleg ott volt levelezésük is. Volt! 1916 ban pusztult el a Pálffyak jobbik ágának levéltára is Tarcsafalván. ... A Petrichevich Horváthok gyönyörű könyvtárát Széplakon egy vasrácsos kerti házban levéltárukkal együtt 1920 tavaszán el. Egy ideig az ablakokat beverve meghasogatott karókat nyújtottak be s az elérhető könyveket és leveleket ezekre felcsavarva szedték ki, utóbb feldúlták az egészet, stb. P Horváth János tábornok (Jenő főherceg apja) egész becses levelezése ott volt s mind elveszett a legrégibb családi iratokkal együtt. Szerencsére P. Horváth Ferenc Csereyt folytató, helyenként igen becses erdélyi krónikája Bodoczi Sándor unitárius papnál volt s az megmaradt. Két unikum magyar könyv ott örökre elveszett. Szegény Köblös Zoltánnal évekig készültünk, hogy lemenjünk oda, de a szegénységünk nem engedett. Én próbáltam, hogy bár egy nyárra adjanak nekem az erdélyi vonalakra egy vasúti szabadjegyet. Milliót éró' kulturkincseket hozhattam volna be 1-2 nyáron. A vonatnak mindegy lett volna, hogy én is rajta ülök-e vagy nem. A bürokratikus ostobaság megakadályozott ebben az ingyen munkában is, mert megmondtam, hogy én a jegyen kivül semmit nem kérek. Ezt már nem lehetett sablonok szerint raktározni: tehát megakasztották. Erdélyi Pál azt mondta nekem, hogy ehhez minisztertanácsi határozat kellene. Majd másként megoldódik. Neki és társainak természetesen a zsebében volt az I. oszt, szabadjegy és semmi érdekük nem volt, hogy nekem bár egy II. osztályú legyen. Mire a szemem kinyílt, késő volt. Most aztán hamut és romot találnék már nem egy helyen ott, ahol akkor még kincsek voltak. Az impériumváltozás a hatósági levéltárak némelyikében tett károkat. A régi levéltárosok is tudatlan fráterek voltak kevés kivétellel, de mikor a változás beállott: a hiányzó helyeket a matematikai szabályok szerint nullákkal pótolták. . . , Egy buta magyar napidíjas kérte, hogy az uj aktáknak csinálhasson helyet s ezt erre bizta. Ez pedig az 1867 eló'tti anyagot kb. egy századra visszamenőleg elárvereztette mázsánként 14 koronáért. (A hulladék ujságpapiros ugyanakkor kilónként 12 korona volt!) Késó'n tudtuk meg s alig menthettünk meg belőle valamit. Gyulafehérvár levéltára egy részének ugyanez a sorsa lett. Ide is hoz421