Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Kálnoki Kis Tamás: Kelemen Lajos (II.) / 399–425. o.

tak be belőle hozzám, egyszer a tordai piacról egy guberniumi rende­letet, melyben ott kofapecsenyét pakoltak s utóbb Craft József borgyá­ri tisztviselő behozta egy borüzlet csomagoló papirosaiból ugyanonnan egy szűcs céhkönyvet a XVIII. szból. A gyfvári cigányvajda privilégi­um pedig vásárlás utján Vizaknára került. Dés levéltárából szintén el­adtak s hasonlókép Szilágysomlyoéból. De ezek csak azok miket tudunk. Hát még mi történhetett? ! A mérhetetlen veszteségeket a megébredok­nek késó' siratni. Most már az állam is igyekszik rendet csinálni. Az a baj azonban, hogy a kenyérkereset és a lelki hivatottság közt különb­ség van s még kevés az igazán hivatott jó szakember. Itt is állami levéltárakat szerveztek, de az addig még csak Kolozsvár város ólevél­tárából s a Kemény családnak a nagyenyedi vármegyeházára beadott levelesládái anyaga van benne. Helyisége rossz. Személyzete elég van, de ha a tervezett centralizáló és uniformizáló gondolat teljesül itt is, csak tűzfészeknek gyűl ide a nagy anyag. Effélét veszélyes túlságba halmozni, mert ha pusztul minden pusztul, kivált ennyire nem alkal­mas helyiségben mint ez is. Mindezeket tájékozásul irtam csak s ki­zárólag Neked. ... Ez a nézőpont kötelez arra is, hogy kiadványotok célját is részletesebben tudakoljam. Ha ugyanis valami olyan cimmel jönne, melybe a régi, 1918 előtti Magyarország csak belé is érthető', akkor az abba dolgozás azoknak kik állami szolgálatban vagyunk, le­hetetlen . . . Ugy hiszem azonban, hogy tisztán tudományos kiadvány lesz s nem lesz benne olyan rész, mint a Szádeczky Lajos Bethlen Ka­ta levelei és müveiben az eló'szó, melynek handabandája miatt a köny­vet annak idején elkobozták s most sem engedik be. A mennyiben ilyen dologban engem is megtiszteltél felhívásoddal, készséggel állanék az ügyben rendelkezésedre. De ismétlem az idó't rövidnek látom. Szeret­nék továbbá a célról részletesebb felvilágosítást s esetleg 1-2 kész mutatvány-mintát látni. Én a Történettud. kézikönyvekből még csak a Tört filozófiát láttam nem rég Aldásy cimertanát olvastam. Mi alig látunk szakunkba vágó magyar könyvet s rettenetesen elmaradunk. Al­dásy munkáját is megjelenése után két évvel tudtam meg, hogy van a világon. Uj könyvednek nagyon örvendek s még jobban fogok ha még olvashatom is. EloVe is köszönöm. Eddig kaphattad Lukács utján a Hermányi Dienes József emlékiratait. Száz példányt elküldtek a Stú­dium könyvkereskedésnek is. Oly érdekes, hogy ha tudnák az emberek is igazán vehetnék is, mert elég olcsó is a mai árakhoz képest. Itt 600 példány már az ezerből elment. Az erdélyi levéltárakról évekkel ezeló'tt egy igen jó erdélyi német füzet volt nálam, de nem tudom, hogy mi lett vele s még szerzőjét sem tudom. Nem tudom, hogy nem Zimmermann állította e össze? A mi könyvtárunkban az o neve alatt nincs. En Martian Július volt honvédörnagytól kaptam volt ezeló'tt kb 15 évvel, s ugy jut eszembe, hogy ezeló'tt 9-10 évvel visszaadtam ne­ki. Amint emlékszem abban nem csak szász levéltárakról volt szó. Ha ismernéd közöld a cimét velem. Csutaknak csak válaszod után irok, hogy bó'vebben tájékoztathassam a programmról vele a munkakörről. Az ok anyaguk nem tul nagy, - mintegy 30 000 darab. A tordai Kul­túrház begyűjtött aranyosszéki székely családi levelesládái oda reked­tek. Most azt sem tudjuk, hogy mi van meg belőlük. Ha az ido sem 422

Next

/
Thumbnails
Contents