Levéltári Szemle, 25. (1975)
Levéltári Szemle, 25. (1975) 2–3. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Kálnoki Kis Tamás: Kelemen Lajos (II.) / 399–425. o.
totta. A városok és vármegyék levéltárait az iratcsomók között égo gyertyával és pipával keresgélő személyzettol és a közigazgatás egyszerűsítése eimén végrehajtott, lelkiismeretlen selejtezésektol féltette. Megtörtént, hogy a "zseniális" selejtező "Minden felesleges fontolgatást szigorúan mellőzve, csak két csoportot állapitott meg. Egyikbe a könnyen olvasható fiatalabb magyar akták, a másikba azok kerültek, melyeket" nehezen vagy egyáltalán nem tudott olvasni. Ide jutott Kelemen Lajos ekkor még a nevek meg nem érdemelt elhallgatásával figyelmeztetett egy botrányos selejtezés történetére - az a sok száz darab is, mely nem csak régi, hanem ráadásul és sulyosbitólag latin nyelvű volt. így önként egy kisebb és egy nagyobb csomó alakult ki. A kisebb a levéltárban maradt, a nagyobb . . . legyen elég annyi, hogy ez volt a selejtes anyag, "(7) Arra még gondolni is csak elszorult szívvel tudott, hogy milyen kárt szenvedtek az érintett idó'szakban Erdély családi levéltárai. A szilvaaszalón megégetett fó'uri levéltár vandál pusztításával kelt versenyre az a balga, napidíjas levéltári alkalmazott, aki helyszűkében arra tett javaslatot, hogy mivel az uj anyag kezelésére nem volt már hely, a régiből adjanak el, s igy szerezzenek uj helyet. A tragédiát teljessé tette, hogy a balga napidíjas előterjesztését felettesei elfogadták, sot a szakértelem nélkül, önkényesen kiválogatott és kidobásra itélt régebbi iratanyagot árverésen mázsánként 14 koronáért eladták. (8) Az iratanyagot versenytárs nélkül vásárolta me g egy kolozsvári könyvkötő, aki aztán üzleti érzékkel különválasztotta az irattartó lemezpapirosokat a levéltári anyagtól és miután a régi adóösszeirások borítékait is lehúzta, azokkal további jó üzletet kötött. Hétszáz irattartó lemezpárt adott "á" 14 koronáért, azaz éppen annyiért, amennyiért a kiselejtezett iratok mázsáját vette. A boritékától fosztott levéltári anyag - közöttük polgár és adóösszeirások - kisebb tételekben, de nagy haszonnal, a városi kereskedőik csomagoló papírjaként újra a "köz kincsévé" vált. Nagy szerencse kellett ahhoz, hogy az igy elenyészett levéltárak töredékei újra avatott kézbe, védelemben részesüljenek és ne ugy járjanak védelmezői, mint azok a diákok, akik egy család több mázsányi levéltárának mentését voltak kénytelenek abbahagyni azért, mert a levéltárat csomagolópapír gyanánt kiárusító hentessel igy-ugy még csak szót tudtak érteni, de a levéltármentó' egyetemi hallgatókra gyanakvó "pedáns" feleségével már nem. Okkal korholta nekikeseredve Kelemen Lajos kortársait azért, hogy tudatlanságukkal levéltáraikat pusztulni engedték, támadta az iskolákat, amelyektol megértést, a levéltárügy jelentőségének felismerését nem remélhette és a napi sajtót, azért mert sokkal inkább volt a szenzációkkal kecsegtető' rendó'ri hírek és botrányok fóruma, mint a közművelődés hordozója. A lassan gyarapodó - ekkor még csak huszonöt családi levéltárat és levelesládát orzó / - Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárát a budapesti Nemzeti Múzeum közel tízszer akkora levéltárával hasonlította, ígéretes példaként, össze. Önkritikusan mutatott rá az Erdélyi Múzeum Egyesület mulasztásaira is, amelynek a levéltárgyüjtésre irányuló agitációs munkát valóban születésével együtt kellett volna indítania. Ezek a mulasztások azonban alig voltak szépithetó'k az objektív tényezőkkel, hogy az Egyesületben eredetileg csak a szorosabb 400
