Levéltári Szemle, 25. (1975)

Levéltári Szemle, 25. (1975) 1. szám - IRODALOM - Kállay István: Nógrád megye története. Szerk.: Balogh Sándor. I–IV. k. Salgótarján, 1969–1973. / 237–240. o.

ségbe szorította vissza. 1500-ban Balassagyarmat is azon a címen került Nógrád megyéhez, hogy a kékkői Balassa uradalomhoz tartozott. A mohácsi csatában a megye alispánja, Balassa Ferenc is életét áldozta. Az ezt követő évek birtokszerző fegyveres támadásai nagyrészt a család nevéhez fűződtek. A Balassák, a kor többi nagyurához hasonlóan, hol János Zsigmond, hol Ferdinánd oldalán állottak. Kékkőt 1575-ben hősi ellenállás után foglalták el a törökök, ekkor került a megye egész területe uralmuk alá. A Balassák már a következő évben megkísérelték nógrádi birtokaik visszafoglalását. A fele területére csökkent Nógrád megye súlyos belső és külső gondokkal küzdött. Ezek sorába tartozott Balassa Imre, Divény várának ura, ki a vasvári békét követő szigorú utasítások ellenére is folytatta a török zaklatását. Ez a Balassa Imre részese volt a Wesselényi felkelésnek, a pozsonyi vérbíróság ítélete elől Erdélybe menekült. Ez is magyarázza talán, hogy 1682 után a megye urai Thököly pártjára állottak. Csaknem 100 évvel később viszont a Balassák és Zichyek ellentétei miatt a megyeháza nem Balassagyarmatra, hanem Szügyre került. Rámutat a monográfia a megyei úrbérrendezés egyik fontos következményére, ti. hogy mérsékelte a szolgarendben levő félnemesek és szabadosok nemesi sorba kerülését . A földesurak szolgái, huszárok, hajdúk, belső cselédek ugyanis nem fizettek adót, nem adtak előfogatot, nem végeztek közmunkát, robotot. Ez az állapot utódaik emlékezetében mint a nemesi jogok bizonyítéka maradt fenn. Leszármazottaik, bár címeres levelük nem volt, be tudták bizonyítani, hogy apjuk vagy nagyapjuk sohasem fizetett adót, így a megyeileg is elismert birtokos nemesek sorába kerültek. Az 1771. évi úrbérrendezés - mellyel sem a kékkői, sem a diványi uradalomhoz tartozó jobbágyok nem voltak megelégedve - községenként a telkek név szerinti hovatartozását is felsorolta, megnehezítette a nemesivé alakítható tulajdon szerzését . A második kötet figyelemre méltó fejezetekben foglalkozik a megye ipari fejlődésével, az új osztály, a munkásosztály születésével, a munkásmozgalom kialakulásával, fejlődésével. Már az 1868. április 20-i megyei közgyűlés szükségesnek tartotta Salgótarján községben "egy állandó pandúr" elhelyezését, a kőszénbányánál alkalmazott "rakoncátlan munkások féken tartására". Szinte ettől kezdve jellemző a megye történetére az úri rend védelmét szolgáló rendőri elnyomó apparátus állandó növelése. Mindez nem akadályozhatta meg a munkásmozgalom kibontakozását . Az 1890-ig tartó kezdeti időszak után az első fellendülés a 90-es évek második felére esik. A második 1905-1906-ra, a harmadik fellendülés 19181919-re esik. A Tanácsköztársaság harcaiból a megye dolgozói kivették részüket, védték a bényamedencét az intervenció ellen. Az 1919-1944 közötti időszakból a fegyveres ellenállási mozgalom történetének összefoglalását emelem ki (III.k. 212. köv.l.). A Kossuth rádió 1944. március 14-i, partizánharcra felhívó közleményének hatására a megyében tevékenykedő kommunisták nagy erőfeszítéseket tettek a fegyveres ellenállás 238