Levéltári Szemle, 24. (1974)

Levéltári Szemle, 24. (1974) 2–3. szám - ADATTÁR - Horváth Jánosné: A ceruza és alkalmazása az ügykezelésben / 381–408. o.

megállapítást helytelenítette. Szerinte az irón elnevezés az ír és ón szavakból az irótoll mintájára alkotott szabatos és sikerült szó összevonás. Buzdított arra, hogy ne hagyják e jó magyar szót elavulni, használják bátran a teljesen idegen ceruza és plajbász helyett. Azok, akik a ceruza szó használata mellett foglaltak állást azzal magyarázták állásfoglalásukat, hogy bár a szó latin eredetű jövevényszó mégis magyarrá vált a többi latinból átvett szóhoz mint pl. mise, oltár, templom stb. hasonlóan, s nemcsak az irodalmi nyelv, de a köznyelv is alkalmazza. (10) Mivel az irodalmi és a köznyelv is ez utóbbit alkalmazza, azért tárgyalásunknál ennél a megnevezésnél maradtunk. Az írásbeliség kialakulásának kezdetén a ceruza, mint íróeszköz ismeretlen volt. Az írásbeli munkát kezdetben nálunk éppúgy, mint máshol a papság végezte. Kevés volt az irnitudók száma, de azt az igényt, amit a feudalizmus korai szakaszán az Írásbeliséggel szemben támasztottak még ki tudta elégíteni. Az írásbeli munka ekkor még csak jogszolgáltatási területre korlátozódott. Az oklevelek megírását az íródeák nád, majd késótb lúdtollal végezte. Az íráshoz szükséges folyadékot (tinta), jól bevált és ismert receptek szerint maga készítette. A megiróanyagon, a pergamenen és papiruszon szükségessé vált a vonalvezetés. Kezdetben többnyíre csak valami hegyes eszközzel karcolt, úgynevezett vakvonalat húztak az oklevél mellső', vagy hátsó felén, s ez utóbbi esetben az írás oldalán kiemelkedő' vonalak keletkeztek.(11) KésóTab ezeket a sorközi vonalakat tintával húzták, amely nemcsak meglassította, nehézkessé tette az ilyen jellegű munkát, de az oklevél összképét is rontotta. A vékony ólom (plumbum) vessződben találták meg azt az eszközt, amellyel a mai ceruza vonaléhoz hasonlót tudtak húzni, s ennek az eszköznek a praeductal, praeductala, regula euthygrammum nevet adták. Ezek jelentése vonalzó volt, vagyis az az ólomvesz sző, amellyel a pergamenen az irás irányításához a vonalat meghúzták.(12) A régi és a mai értelemben vett vonalzó között azonban különbség van. Régen közvetlen, ma közvetett célt szolgál. Közvetlen volt, mert a vonalzó értelmű, ólomból készült eszközt használták írószerül, s a velehuzott vonalak látható irásvezetó1<ké váltak, közvetlen ma, mert csak más Írószer igénybevételével alkalmas vonalozásra. Az ókorban még nem ismert, a középkorban sem írásra, hanem csak vonalozásra használt ólomkorongot, ill. ólomvesszőt tekinthetjük ceruzánk ősének. Ilyen ólommal húzott vonalakat találhatunk a wolfenbütteli könyvtárban őrzött a XI. vagy XII. századból származó Codex Berengarii Turonensis-ben és a XII. századból származó Codex Theophili Presbyterii de Temperamento Colorum-ban.(13) Az ólom mellett megkísérelték a többi fémet is Írószerül felhasználni. A kizárólagos cél az volt, megtalálni azt az anyagot, amely a pergamenen és a papiruszon maradandó nyomot hagy. Megpróbálták felhasználni ezért az aranyat is, de az lágysága miatt könnyen kopott és drága volt, a rezet, sárgarezet, amely nagyon keménynek bizonyult, a cinket, amely úgyszintén puha volt, majd az ezüstöt, amely hosszú ideig főleg a bizánciaknál és a frankoknál nagy 382