Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 1. szám - FIGYELŐ - Sashegyi Oszkár: Svédországi tapasztalatok: első közlemény / 69–76. o.

72 A regionális levéltárak a RA alá vannak rendelve, az utóbbi ezek főhatóságként működik. A birodalmi levéltáros évente egyszer vizsgálatot tart az egyes regionális levéltárakban, azok pedig évi költségvetési igényüket, számadásukat és évi működési beszámolójukat neki küldik meg. Megemlitendőnek véljük, hogy a RA - központi közigazgatási hatóság lévén - rendeleteket bocsát ki, amelyek a hivatalos közlönyben (Svensk författningssamling) megjelennek. Az 1961. évi irattárügyi kormányrendelet óta a selejtezéssel kapcsolatos speciális rendeleteket a RA hozza. Ilyen az 1968 augusztus 6-i, amely többek között meghatározza, mely iratféleségek tekintendők irattári anyagnak, és melyek nem. Azzal, hogy bizonyos előkészítő jellegű belső ügyviteli feljegyzéseket stb. az irattározandó anyag köréből eleve kirekeszt, a rendelet a selejtezési eljárást is egyszerűsíti. Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a svéd levéltári jog, bár kapitalista termelési viszonyok között fejlődött ki s ennek következtében a tőkés államokra jellemző korlátok között mozog (így az állami felügyeleti jogot a kommunális és a vállalati iratanyagra nem terjeszti ki), a kapitalista táboron belül a leghaladóbb szárnyat képviseli: az állami szekt orban megteremtette az irattárés levéltárügy szoros egységét, annak feszes szervezetet adott, az irattárak szakmai irányítására és ellenőrzésére központi hatóságot létesített és törvényesen biztosította az állami iratanyag publicitását, törvénnyel szabályozta a kutatási korlátozásokat. Nem állítjuk (nem is állithatjuk) azt, hogy a svéd levéltári jogszabályok egy minden tekintetben ideális konstrukciót képviselnek. A svéd levéltári jog természetesen nem alkalmazható változtatás nélkül más szerkezetű államok viszonyaira. Modernitása azonban kétségtelenül tanulmányozásra érdemessé teszi. S azt is figyelembe kell venni,hogy ez a konstrukció nem valami egyedülálló különlegesség, hanem a skandináv modellnek egy jellegzetes példája. A skandináv országok levéltárügye lényegében analóg vonásokat mutat. Az irattári anyag publicitásának törvényes szabályozása skandináv viszonylatban is különlegesség, amit Svédországon kivül csak a svéd tradíciókkal rendelkező Finnországban találunk meg. Az irattár- és levéltárügy nagyfokú centralizációja azonban minden skandináv országban megtalálható. A levéltárügy legfőbb vezetője minden skandináv országban a "birodalmi levéltáros" cimet viseli. O az egész állami levéltárügy felelős vezetője. A levéltárügy a közoktatásügyi minisztérium alá tartozik, csak Dániában más a helyzet: ott egy külön minisztériumot szerveztek a kulturális ügyek számára, s a levéltárügyet ennek rendelték alá. Minden skandináv országban a birodalmi levéltáros vezeti a birodalmi levéltárat, és ő gyakorol felügyeletet a regionális levéltárak felett. Az állami levéltarügynek mindenütt közös költségvetése van. Az elmúlt évtizedekben egész Skandináviában gyökeresen megváltozott a levéltárak viszonya az állami hatóságokhoz. Mig korábban azokkal való kapcsolatuk meglehetősen szerény volt s arra szorítkozott, hogy irataikat átvették s szükség esetén azokból a hatóságoknak felvilágosításokat adtak, esetleg egyes iratokat neki kikölcsönöztek, az utóbbi időkben a skandináv államok felismerték, hogy a levéltárak minden irattári ügyben a hatóságok természetes tanácsadói. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a levéltáraknak rendkívül nagy befolyást biztosítottak az egyes államigazgatási ágazatokban az iratok kezelésére. A legtovább ezen a téren a svédek mentek. A levéltári hatóság az egyes állami szervek hivatalnokaival együtt irattári terveket dolgoz ki, s az egyes minisztériumi irodákban és államigazgatási ágazatokban ezeket alkalmazzák. Az elfogadott terveken csak a levéltári hatóság jóváhagyásával lehet változtatásokat eszközölni s az egyes levéltárak ellenőrzik e tervek betartását. E levéltáraknak felszólalási joguk van olyan esetekben, amikor utasításaikat nem tartják be. A levéltárak szakhatóságok irattári helyiségek berendezési kérdéseiben, s az állami szerveknek ezek véleményét minden olyan esetben, amikor helyiségeket építenek vagy berendeznek, ki kell kérniük. A levéltárak közreműködnek ama kérdések eldöntésénél is, hogy az állami szervek milyen papírfajtát használjanak s a különböző írószerek minősége milyen legyen. Végül a birodalmi levéltáros a legfelső hatóság minden selejtezési kérdésben. Az állami szerveknek nincs joguk a birodalmi levéltáros hozzájárulása nélkül iratokat kiselejtezni és megsemmisíteni. A selejtezési tervek kidolgozásába a levéltárak állandóan belefolynak, s végső fokon a birodalmi levéltáros dönt abban a kérdésben, hogy mely iratcsoportokat kell a történetkutatás szempontjából tartósan megőrizni. A levéltárak másik főfeladata a történettudomány segédszolgálata. Ennek érdekében rendezik az iratokat és látják el azokat segédlettekel. Általában arra törekszenek, hogy minél kisebb időráfordítással a kutatók munkáját minél kényelmesebbé tegyék.