Levéltári Szemle, 23. (1973)

Levéltári Szemle, 23. (1973) 1. szám - FIGYELŐ - Sashegyi Oszkár: Svédországi tapasztalatok: első közlemény / 69–76. o.

71 működve (1963-ban) szabályokat dolgozott ki levéltári (irattári) épületek tervezésére nézve, s en­nek ujabb, javitott kiadását most késziti elő. Az 1961-i kormányrendelet ilymódon kiküszöbölte az állami szektorban azokat az anomáli­ákat, amelyek az irattárügy terén a központi szabályozás és ellenőrzés hiányából adódhatnak. Nem fordulhat elő, hogy valamely állami szerv számára uj épületet emelnek vagy alakítanak át, .és megfeledkeznek megfelelő irattári helyiségek létesítéséről, s elvileg biztosította az irattárosok szak­mai képzését, munkájuk irányítását és ellenőrzését. A RA-ben és a regionális levéltárakban gya­korlatilag rendelkezésre állnak az illetékességi körükbe tartozó irattárak leltárai, még pedig nem csak belső használatra, hanem a kutatók tájékoztatására is. így az irattári anyag törvényben kimon­dott publicitása valósággá válhat. Az az elv, amely szerint minden irattár kutatható, s olyan álla­potban kell lennie, hogy a kívánt iratok megtalálhatók és a helyszínen tanulmányozhatók legyenek, a levéltári hatóság közreműködésével érvényesül. A RA jogait és feladatait az 1965. december 3-i kormányrendelet szabályozta, hatósági jogkörének szélesítésével és a korábbinál még erosebb kidomboritásával. Ez a jogszabály kimondja, hogy a RA központi közigazgatási hatóság. A RA az ország közigazgatási irattárainak legfőbb felü­gyeleti hatósága, s mindazokat a levéltári feladatokat ellátja, amelyek nem tartoznak valamely más levéltár hatáskörébe. A RA levéltári hatóságként és levéltári őrzőhelyként működik, s egyben a regionális levél­tárak főhatósága. A RA feladata az is, hogy a tudományos kutatás szolgálatában álljon. Levéltári hatóságként feladatai közé tartozik ama hatóságok és intézmények iratkeze­lését figyelemmel kísérni, amelyek irataikat neki kötelesek átadni s azoknak az iratkezelés vonat­kozásában tanácsokat és útmutatást adni. Ezen túlmenően vizsgálatokat tart azon hatóságok irat­táraiban is, amelyek egyébként irataikat a regionális levéltáraknak adják át. Átveszi az irattárak­ban őrzött iratok leltárait s azokat átnézi, ellenőrzi a selejtezési rendelkezések betartását s álta­lában segítséget nyújt a selejtezésekhez és az iratok rendben tartásához. Az iratok átadására nézve nem állapítottak meg kötelező határidőket, az átadások időpontját a RA az érintett hatóságokkal együtt esetenként határozza meg. A RA irattári kérdésekben tanácsokat és útmutatást ad olyan szer­veknek is, amelyek irataikat nem kötelesek neki átadni, amennyiben azok hozzá fordulnak (állami vállalatok, kommunális szervek). A RA illetékes a minisztériumok, a parlament és az egyetemes (evangélikus) zsinat, valamint az 1961. évi kormányrendelettel illetékességi körébe utalt szervek levéltári anyagának átvételére és őrzésére. Letétként vagy ajándékként a lehetőséghez képest átveszi állami egyesü­letek és vállalatok, valamint magánosok levéltári iratait is. A RA-nek levéltári őrzőhelyként kötelessége a kutatók számára lehetővé tenni, hogy svéd és külföldi dokumentumokat tanulmányozhassanak. Közreadja egyrészt a levéltár közlemé­nyeit (Meddelanden fran svenska Riksarkivet), másrészt a tudományos kutatás számára legfonto­sabb levéltári forrásanyagot. A RA a svéd hadilevéltár, valamint a stockholmi és a malmöi városi levéltárak fölött felügyeleti jogot gyakorol. (E két utóbbi fölött azért, mert azok állami iratanyagot is őriznek.) A regionális levéltárak feladatait meghatározó kormányrendelet ugyan aznap (1965. december 3-án) kelt, mint a RA-re vonatkozó. A regionális levéltárak részben a nekik kijelölt régiókban működő állami szervek levél­tári hatóságaként, részben levéltári őrzőhelyként működnek. Minden regionális levéltár köteles il­letékességi területén az irattári viszonyokat figyelmmel kisérni annak érdekében, hogy azok a fenn­álló szabályoknak megfeleljenek, s az e téren szükségesnek látszó intézkedéseket megtenni, vagy a RA-nek javaslatba hozni. Továbbá elő kell segitenie az iratok megfelelő selejtezését és át kell vennie az 1961. évi kormányrendelet értelmében őrizetébe tartozó levéltári anyagot. Végül kom­munális hatóságok és magánosok kívánságára azoknak levéltári kérdésekben tanácsot kell adnia. Kommunális hatóságok és magánosok iratait letétként vagy ajándékként át is veheti. A regionális levéltárak ellenőrzik az illetékességi körükbe tartozó szerveknél az irat­selejtezéseket és az iratok rendben tartását. A szervektől átvett iratokat a kutatás rendelkezésére bocsátják. A jogszabály egyáltalában kötelességükké teszi, hogy a tudományos kutatást az őrizetük­ben levő iratanyagról nyújtott felvilágosítás utján és más módokon támogassák.

Next

/
Thumbnails
Contents