Levéltári Szemle, 22. (1972)

Levéltári Szemle, 22. (1972) 1. szám - FIGYELŐ - Bekény István: Új levéltári folyóirat: az "Archivi e Cultura" / 83–87. o.

84 - elősegiteni az olasz levéltári patrimónium biztonságos megőrzését, az iratanyag feldolgozását és felhasználását, - szorosabbra fűzni az olasz levéltárosok egymásközti, továbbá az olasz levéltárosok és külföldi kortársaik közötti és végül a levéltárosok és másfelől a levéltárak és a levéltári disciplinák iránt érdeklődő személyek (elsősorban az egyetemi tanszemélyzet és más közgyűjtemények dolgozói) közötti kapcsolatokat, - teret és lehetőséget biztositani a levéltárosok kulturális tevékenységének, - támogatni a levéltári tudományos és technikai munkák megjavítására irányuló kezdeményezéseket, - gondoskodni arról, hogy a közlevéltárak dolgozói megkapják az államapparátusban az őket munkájuk alapján megillető helyet és megbecsülést. Hogy milyen eszközökkel tervezi az egyesület elérni ezeket a célokat? Mindenekelőtt az országos kongresszusok és tudományos megbeszélések utján, minthogy ezeken a kongresszusokon az egyesület levéltáros és nem-levélt áros tagjain kivül résztvesznek a közlevéltárak feletti felügyeletet gyakorló belügyminisztérium képviselői, valamint a művelődésügyi minisztérium, az egyetemek és a helyi hatóságok képviselői is. (Eddig 10 egynéhány országos kongresszust és néhány tudományos megbeszélést tartottak.) No és persze számitanak az egyesület választott vezetőinek az állami testületekben (levéltári tanács stb.), valamint a rokonterületek (egyetemek, közgyűjteményi intézmények) vezetőtestületeiben kifejtett tevékenységére és az állami vezetőknél való eljárásaikra is. Ezekhez az eszközökhöz csatlakozott 1967-ben az egyesület elnöke, a nálunk is jól ismert Antonino Lombardo ispettore generálé degli Archivi di Stato által szerkesztett hivat alos közlöny, az Archivi e Cultura megjelentetése is. A folyóirat programcikkét - az eddig nálunk ismert két évfolyamban megjelent több más cikkekhez hasonlóan - az elnök-főszerkesztő irta abban a széleskörű általános és szakmai műveltségéből, élénk fantáziájából és mindig mélyen átélt meggyőződésből táplálkozó, néha kissé szónokias, de mindig "csupa hév és lendület" stilusában, mely oly spontán rokonszenvet vált ki mindazokban, akik személyesen vagy Írásai révén megismerik. A programcikk szerint "az Archivi e Cultura nemcsak az egyesület szócsöve, hivatalos hirközlőszerve óhajt lenni, hanem annál jóval több: gyűjtőhelye és vitafóruma mindazoknak az uj gondolatoknak, melyekkel az elavult nézetek és a meghaladott sémák bilincseitől megszabadult kultúra választ próbál adni zaklatott korunk kérdéseire." A folyóiratot - ugyancsak a vezércikk megfogalmazása szerint - nem fogják korlátozni a kérdések nyilt felvetésében és elfogulatlan tárgyalásában sem a politikai csoportosulások, sem más tekintélyek vagy hatalmasságok érdekei és szempontjai . S itt - mielőtt megpróbálnám az eddig nálunk ismert két évfolyam alapján bemutatni az uj folyóiratot, ugy érzem, legalább utalnom kell azokra a társadalmi-kulturális jelenségekre és az olasz közgyüjteményügynek azokra az adottságaira, melyek ezt a szenvedélyes és számunkra kissé szokatlan egyesületi beavatkozást az érdekeltek szerint messzemenően indokolttá teszik. A nyugati tőkés országok középrétegei, de különösen a rohamosan gyarapodó értelmiség egyre jobban észleli és érzi a második világháború után felgyorsult iparosodással együttjáró ellentmondások hatását. A tervszerűtlenül és egyenetlenül lezajló gyors fejlődés eddig sohasem látott társadalmi átrétegzodéseket, valóságos társadalmi "földcsuszamlásokat" idézett elő. A társadalmi struktúrának ezeket a mennyiségi és minőségi változásait azonban sem a társadalmi intézmény rendszer,sem az államapparátus nem tudja követni, így aztán a társadalom " mélytengeri áramlásaiból" fakadó ellentmondások és feszültségek az értelmiségi rétegben egyre nagyobb türelmetlenséget, egyre idegesítőbb várakozási hangulatot váltanak ki. Ez a "malessere" (rossz közérzet) országonként rétegenként és szakmánként különféle reagálásokat vált ki. Gondoljunk csak az irodalomban, művészetekben divatos protestációs áramlatokra, a diákmozgalmakra, a sok esetben minden pozitív koncepció és program nélküli ösztönös ellenzékieskedésre, a csupán a kiszolgáltatottság és a pillanatnyi válságérzet által kiváltott ultrabaloldali maoista vagy szélsőjobboldali megnyilvánulásokra. Az olasz társadalomban óriási arányokban végbemenő és teljesen előreláthatatlan kimenetelű folyamatok is élénken visszatükröződnek az értelmiségiek tudatában. Van, akiben ezt határozott haladó vagy konzervatív politikai állásfoglalást vált ki, de vannak olyan értelmiségiek is, - s