Levéltári Szemle, 20. (1970)
Levéltári Szemle, 20. (1970) 3. szám - B. Mérő Éva: A szerkesztőségi archívumokról / 542–547. o.
sége, hanem másoknak is, a Pajtás esetében a gyerekeknek, pedagógusoknak, a gyermekekkel foglalkozó szakembereknek, az egész úttörőmozgalomnak. Most nézzük meg részletesebben, ^hogy a "Magyar Ifjúság 11 archivuma milyen komplex feladatra vállalkozik* A "Magyar Ifjúság" a KISZ-korosztályu dolgozó és tanuló ifjúságot érdeklő kérdésekkel foglalkozik. Ezek határozzák meg az archivum gyűjtőkörét is. Elsősorban külpolitikai archívum, tehát gyűjtik és tárolják az egyes országokra vonatkozó cikkeket, riportokat, interjúkat, utazási anyagokat, a különféle népek életével foglalkozó érdekes, szines, ismeretterjesztő anyagokat, politikai események dokumentumait, értékelését. Ezek magyar vagy idegen nyelvű lapkivágatok, előadások, beszédek, forditások, statisztikai táblázatok, esetleg nyersanyagul szolgáló feljegyzések. Mindez még nem kifejezetten ifjúsági jellegű, legfeljebb annyiban különbözik hasonló felnőtt lap archivumának gyűjteményétől, hogy több a szines, érdekes anyag. A kifejezetten ifjúsági külpolitikai témák gyűjtése bonyolultabb, szerteágazóbb feladat. G-yüjtik a szocialista országok ifjúságának életét ismertető anyagokat: tanulásról, munkájukról, szórakozásukról szóló lapkivágatokat, s egyéb dokumentumokat. Gyűjtik a nyugati ifjúság életével foglalkozó anyagokat, itt különösen nagy jelentőségűek a diákmozgalmak különféle ágazataival foglalkozó anyagok. Tüntetések, sztrájkok,', ifjúsági megmozdulások, ezek ideológiája, ideológusai szerepelnek a figyelt témák között= Az ifjúság szociális helyzete, szórakozása, művészeti mozgalmak iránti vonzódása, hippik életmódja - minderről gyűjt az archivum, s még sok más részlettémáról is, amelyek szükség esetén jól felhasználhatók a lapban, de nehezen sorolhatók be bármiféle szempont szerinti tárolási rendszerbe. Az anyag sokfélesége miatt ezek közt a témák közt a keresés nehéz, nagy mennyiségű vegyes témából kell válogatni. Külön gyűjtik a gyarmati népek ifjúságának fegyveres harcával foglalkozó dokumentumokat, továbbá a nemzetközi ifjúsági szervezetek kiadványait, s a tevékenységükkel foglalkozó anyagokat, az ifjúsági találkozók anyagát, ebben a legnagyobb helyet a VIT foglalja el, de egyéb találkozókról szóló anyagok is vannak. A magyar ifjúsági mozgalmak múltjáról és jelenéről szóló gyűjtemény még nem teljes, kiegészitésre szorul. \Á KISZ tevékenységéről szóló gyűjtemény megtalálható az archivumban éppen ugy, mint néhány speciális téma gyűjteménye,' amely az ifjúság körében különösen nagy érdeklődésre tarthat számot, ilyen pl. az űrkutatás, a futurológia, a hires expediciók, tudományos kisérletek stb. 546