Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 3. szám - Baraczka István–Mályusz Elemér: Az evangélikus egyházi levéltárak aktuális kérdéseiről / 531–544. o.

- 539 ság engedélyezze a helyiségeknek levéltár céljaira való felhasználását, Baraczka elvtárs eszközölte ki. Legyen szabad, ezt a pillanatot felhasználva, itt a nyilvánosság előtt is még egyszer megköszönni a támogatást, amelyben levéltárügyünket a mindennapi intézkedések során részesítette, egyúttal kifejezni sajnálatunkat, hogy hivatali beosztása nem teszi számára továbbra is lehetővé a levéltárainkkal való közvetlen törődést, Szeretnénk hinni, hogy a jövőben sem utasit el bennünket, ha kéréssel felkeressük. Azt a tényt, hogy mai előadását megtartotta, annak jeléül fogjuk fel, hogy bizakodásunk nem alaptalan. Ugyanakkor legyen szabad azon reményünknek is kifejezést adni, hogy szakreferensi utóda, Dr« Veres Miklós elvtárs, méltányolni fogja elődeink, az evangélikus egyház másfél századon át működött vezetőinek törekvéseit és szerény kísérleteink törékeny eredményeit azok példamutató tetteihez csatolva, segit a mai generációnak, hogy levéltári vonatkozásban őseinkhez méltónak bizonyulhasson. Mert valóban a mi generációnk, amelyre a terheknek a referátumban jelzett viselése vár, honnan is meríthetne erőt, ha nem az elődök példáiból? Anyagi tehetségünk korlátozott, ha valami, ez bizonyos. Csak a Széchényi által zarándoki komolyságnak nevezett lelki magatartás segithet át az akadályokon. Hogy ily magatartás határozza meg tetteinket és minden alkalommal gondolkozás nélkül, magától értetődő természetességgel annak szellemében reagáljunk a veT_ünk szemben felmerülő kívánságokra és követelményekre, tehát nem vigasztalást keresve, hanem követendő példát látva magunk előtt, hivatkozunk elődeink^tetteire. Első sorban azokra az egyházi vezetőkre, akik másfél évszázad előtt megalapították központi levéltárunkat, noha senki nem kívánta ezt tőlük, a levéltár elé pedig hivatásául nem egyszerűen az ellenreformációs sanyarú sors irásos emlékeinek összegyűjtését és megőrzését tűzték ki, hanem azt is, hogy segitse, sőt irányitsa az egyház történetének kutatását s ezzel a mai tudományos kutatóintézetek egyik korai változatát hivták életre. Az ő tervezgetéseik akkor nehezen öltöttek testet, mert a kor, a nemzeti romantika kora egyik, csak megsejtett követelményének próbáltak eleget tenni. Ahogy Prágában egy cseh nemzeti múzeum megalapítására irányultak hasonló törekvések, Turócszentmártonban és Újvidéken pedig Maticák alakultak, ugyanúgy az akkori államtól független, a népben rejlő erők egyik megnyilatkozási formája lett levéltárunk. Kern csoda, hogy a terv fennköltsége megragadta a katolikus Jankovich Miklóst, a nagy műgyűjtőt, aki éppen akkor fáradozott szenvedélyesen egy magyar nemzeti múzeum alapjaiul felhasználható gyűjtemény öszszehozásán és azzal a feltétellel, hogy egyházunk megalapítja a tervezett levéltárat, annak ajándékozta luther végrendeletét, amelyet évekkel előbb egy árverésen vásárolt Németországban. Sőt még egyéb XVI-XVTI. századi iratokat is, amelyek levéltárunknak ma is féltve őrzött emlékei.