Levéltári Szemle, 19. (1969)

Levéltári Szemle, 19. (1969) 3. szám - Baraczka István–Mályusz Elemér: Az evangélikus egyházi levéltárak aktuális kérdéseiről / 531–544. o.

540 Az alapítók után példaképeinkké váltak és kell, hogy azok maradjanak a jövőben is levéltárunk valamennyi dolgozója előtt Kánya Pál gimnáziumi tanár és G-ó'bi Imre gimnáziumi igazgató. Ők mindketten mellékfoglalkozásként voltak levéltárosok. Kánya az abszolutizmus és a kiegyezés korában, Gr obi a XX. sz. elején. Kánya kitűnő levéltárosi érzékkel a proveniencia-elv alapján rendezte és kezelte a levéltárat, azon elv szerint, amelyet a .levéltártan félévszázad után egyedül helyesnek ismert el* levéltárosunk eljárásának tudatosságára bizonyíték, hogy amidőn távolléte idején tapasztalatlan keze^ rendezés óimén az iratokat és mellékleteiket, szétválasztva egymástól, időrendbe rakták, abban a hiszeniben, hogy igy fogják a tudományos kutatást a leghatásosabban előmozdítani, Kánya ezt az un. rendezést évtizedes munkája eredményeinek szétrombolásául fogta fel, amiben - sajnos - igaza is volt. A régi organikusan kialakult rend Összezavarása - ez a mi érzelmeink háborgását is lecsillapíthatja - még sem lett katasztrofális, mert a XIX* század második felében a levéltárosok, főleg Doleschall Sándor, az iratokat cédulakatalógussal látták el: minden egyes iratról regesztát, kivonatot készítettek, ezeket jelzettel látták el s a fasciculusokba elosztott iratok mindegyikére a megfelelő jelzetet irták. Ez hosszadalmas, fárasztó munka volt, de általa sikerült a kutatókat az iratok darabszám szerinti átnézésétől mentesíteni. S még könnyebb lett a kutatók helyzete, amidőn G-óbi Imre két nagyobb füzetben nyomtatásban kiadta a cédulakatalógusnak a XVIII. század végéig terjedő részét. Ez a katalógus nemcsak segédlet, hanem az anyag őrzését megkönnyitő és a levéltáros felelősségét hangsúlyozó leltár is. Jelentősségét mutatja, hogy a szlovák irodalomtörténészek gyakran támaszkodnak reá, amikor egyes iratainkról fényképmásolatot kérnek* Látva a katalógus jelentősségét, kétszeresen sajnálhatjuk, hogy az első világháború és következményei megakadályozták legalább 1848-ig terjedően a cédulák anyagának kinyomat ásat* Befejezetlenül is a Catalogus alkalmas önérzetünket növelni. Ugyanakkor levéltárunk felé mintegy parancsszó, hogy abban a szellemben, amely elhunyt levéltárosainkat lelkesítette , megállás és kényelmeskedés nélkül dolgozzunk tovább. Gépiesen nem folytathatjuk a megkezdett munkát. A tudomány gyorsan fejlődik, a levéltártan követelményei is módosulnak. Levéltárunk egyébként is átalakult az utolsó két évtizedben. Azonkívül, hogy terjedelemben megnövekedett, módosult szerkezetében és jellegében* Az uj idők uj követelményeivel levéltárunk sajnos nem tudott lépést tartani. Ma is a benne felhalmozódott állagokról átlagos becslés szerint, talán csak 30^-ban készült csomójegyzék. Objektív okokra persze hivatkozhatnék, Mentegetőzhetnék, hogy egy-egy fond, mint a Protestáns Árvaház, a Deák-téri egyház vagy a Rákóezi-uti egyház levéltára milyen állapotban került be s hogy ezek mindenegyes darabját ismételten kézbe kellett venni, hogy a