Levéltári Szemle, 18. (1968)
Levéltári Szemle, 18. (1968) 2. szám - FIGYELŐ - Káposztás István: Az országos hatáskörű szerveknél folyó selejtezésekkel kapcsolatos tapasztalatokról / 533–537. o.
- 534 megoldását vette tervbe. A szervek egységes állami ügyintézésének kidolgozását az Intézet más tudományos intézetekkel karöltve végzi. 1967-ben az Intézet munkatársai elkezdték a minisztériumok, országos hatáskörű szervek közigazgatási dokumentumanyagának a tanulmányozását, azzal a céllal, hogy a későbbiek során tudományosan kidolgozzák a közigazgatási struktúrában legkülönbözőbb módon és formában elhelyezkedő szervek által termelt iratok alapvető kategóriái létrehozásának elveit, természetesen figyelembe véve azt, hogy a közigazgatásban található szervek felépitése, jellege eltérő* minden szervnek megvannak a. maga specifikus tulajdonságai, amelyek tükröződnek a működés során keletkezett iratanyagban is,, Igen fontos feladat a közigazgatási dokumentáció kialakítása (szöveg, nyelvezet, forma stb.)»annak módszereinek, elveinek a kidolgozása. Különböző altémák foglalkoznak majd az iratforgalom rendszerének a kérdéseivel, azaz az ügyintézés során végbement folyamatokkal. Igen fontos irattani téma, amellyel foglalkozik az Intézet: a területi és helyi tanácsok ügyintézésének a racionalizálása. Ebből a célból különböző nomenklatúrákat készitenek. Az iratselejtezés terén két központi probléma megoldását jelölték ki 1967-1970-re. Az egyiket igy nevezhetnénk "A Szovjetunió hivatalai, intézményei, vállalatai tevékenysége során keletkezett iratoknak állami megőrzésre történő kiválogatása." A cél az, hogy a levéltárakba kerülő minimális mennyiségű anyagból maximális tájékoztatást tudjanak adni. Természetesen ennek során egyaránt figyelembe kell venni a tudományos és az ügyviteli fontosságot. Ennek a problémakörnek a megoldásával három téma is foglalkozik. Az egyik feldolgozza a szovjet levéltári intézményeknek (Nagy Októberi Porradalom Központ4. Állami Levéltára, a. Szovjet unió Népgazdaságának Központi Állami Levéltára) az irat selejtezés és iratválogatás terén szerzett gyakorlati én elméleti tapasztalatait. 1970-re ezzel kapcsolatban egy monográfiát szándékoznak megjelentetni. A másik téma azzal foglakozik, hogy milyen fontosabb kritériumok alapján kell kiválogatni levéltári megőrzésre az iratokat általában. A harmadik téma kidolgozza a levéltári megőrzésre érdemes, un. ismétlődő tartalmú dokumentumfajták kiválogatásának a kérdését •