Levéltári Szemle, 18. (1968)
Levéltári Szemle, 18. (1968) 2. szám - FIGYELŐ - Káposztás István: Az országos hatáskörű szerveknél folyó selejtezésekkel kapcsolatos tapasztalatokról / 533–537. o.
- : 535 Az iratselejtezés egy másik központi problémáját igy fogalmazhatnánk meg: "A történelmi eseményeknek, jelenségeknek, tényeknek az ügyintézés folyamán keletkezett iratokban történő visszatükroződési törvényszerűségei." Az iratok forrásértékelésének első állomásaként nézve a selejtezést, az Intézet ugy véli, hogy a különböző dokumentumfajták és típusok létrehozása feltételeinek a vízsgálása segítséget fog jelenteni azoknak levéltári megőrzésre történő tudományosan megalapozott kiválogatásánál. Ezt a tanulmányozást I969*fe#ö kezdik el a Szovjetunió Népgazdaságának Központi Állami Levéltárában őrzött egyik országos igazgatási szerv iratanyaga alapján. Ennek a feladatnak az elvégzéséhez a terv szerint igénybe veszik a történettudomány, a jogtudomány és a szociológia eredményeit is. Az Intézet tervbe vette a tudományos tájékoztató ap~ parátus egységes rendszerével kapcsolatos kérdések tanulmányozását •.Ugyanakkor folytatják a dokumentumanyag tartalmának és összetételének megfelelő un. differenciált tájékoztatás módszereinek és elveinek a kutatását. Szükséges a különböző tipusu és rendeltetésű levéltári segédleteknek a tudományos tájékoztató apparátus egységes rendszerével való kölcsönös összefüggéseit vizsgálni. Figyelembe véve a levéltárak jelenlegi tájékoztatási szinvonalat (a kutatás technikai eszközeinek, az effektív tájékoztatási rendszernek a hiányát) az Intézet feladatként tűzte ki a levéltárak tájékoztatási rendszerének a kidolgozását. Ezzel kapcsolatban alkalmazni akarják a technika legújabb vívmányait is a levéltárakban. 1967~ben az Intézet munkatársai már elkeadték a különböző kategóriájú levéltári fondok leltározása és a leltárak (opisz) készítése színvonalasabb módszereinek a kidolgozását ., Később tanulmányozni fogják a dokumentumanyag katalogizálása és a levéltári tárgyi-tematikai katalógusok (helyi és név) megteremtésének a metodikáját. Vannak, akik javasolják a nyomtatott anyagokhoz készült tájékoztatás módszereinek alkalmazását (könyvtári klasszifikációk) a levéltárakban. Az ürcheográfia elmélete és módszertana az Intézet munkatervében igen jelentős helyet foglal el. Készül a Marxizmus-Leninizmus Intézetével a Történettudományi Intézettel és a Moszkvai Állami Történeti-Levéltári Intézettel közösen a "A dokumentumok közlésének szabályzata a Szovjetunióban" című kiadvány, Az Intézet munkatársai a következő fejezeteket készítik el: a forráskiadványok típusai és formái, a fórrá-* sok szövegének kiválasztása, a statisztikai források közlése, a dokumentumok kiadása idegen nyelven. E téren sok kérdés nincs még tisztázva., Pl. a dokumentumokat hogyan lehet