Levéltári Szemle, 17. (1967)

Levéltári Szemle, 17. (1967) 3. szám - HELYTÖRTÉNETÍRÁS - Jánosi Ferenc: A modern krónikaírás elvi-módszertani kérdései / 786–817. o.

- 797 dott megállapításokat, döntéseket, illetve adatokat rögzítenek. Lényegében ugyanaz a helyzet a feldolgozott, .újságcikkektudósítások esetében is-. A monográfia viszont döntő mérték'ben irott forrásokra, irattári-levéltári anyagokra /többek között inkróni"kakra is!/, azok kritikai felhasználására épit

f és csak szükség esetén, kiegészítésként merit az élő köztudatból* a közvetlen közlésekből. d./ A modern krónika alapjában - kútfő, fojrás, amihez bizonyos részleges feldolgozás társul /az éves áttekintések révén/. A monográfia viszont a legszélesebb forrásanyagra épitő, öszszefoglaló feldolgozást. Meglévő krónikáink zömében e kétféle műfaj sajátosságai - mint mondottuk - intenziven keverednek, s a monográfia jellegzetességei vannak túlsúlyban. E műfaji hibridizáció tovább táplálja önnön forrását:' a krónikairás módszeréről kialakult helytelen elképzelést, s ha az eligazítás késik, számolni lehet azzal, hogy ujabb krónikáink megint csak nem a folyamatosan vezetett eseménynaplók alapján ké- • szülnek majd, s 197°-**e ismét hibrid^ "krónikaszérü monográfiák" születnek. A műfajkeveredés másik zavaró következménye olyan nézetek kialakulása, hogy a krónikairás milyen jelentős nehézségekkel jár," hogy milyen alapos szakmai felkészültséget, elméleti tudást és módszertani jártasságot igényel és ugyanakkor mennyi időt követel az anyaggyűjtés, a visszaemlékezések rögzítése, az írott források átbuvárlása, az adatok válogatása, a megírás... A valóság viszont az, hogy amennyiben a krónikaírók következetesen igazodnak a modern krónika fentebb részletezett műfaji követélményeihez^ ha nem utólag akarják tisztázni az eseményeket és * adatokat, hanem egyidejűleg vezetik az eseménynapiókat, ha valóban krónikát és nem monográfiát akarnak írni* ugy bizonyos fokú szakmai jártasság megszerzésével és némi időráfordítással értékes krónikákat produkálhatnak. Nyilván nem könnyű feladat ez, de semmi esetre sem olyan nehéz^ mint amilyennek a jelenlegi "monografikus krónikairás" gyakorlata sejteti. A modern krónika - éppen sajátos műfaji jellegéből következően «* nemcsak különválik / és külön is választandó/ a helytörténeti monográfiától, de egyben kapcsolódik Is hozzá. Egyfelől ugy, hogy a jól vezetett helyi krónika - mint többször rámutattunk - a helytörténetirás egyik leggazdagabb forrásanyagai illetve az kell* hogy legyen. Vezetésénél azért már eleve érvényesitenl kell a hely

1történetirás igényeit-érdekeit. Ez a kapcsolódás elsősorban abban . a vonatkozásban fontos követelmény, hogy a krónikának különös gond-