Levéltári Szemle, 16. (1966)

Levéltári Szemle, 16. (1966) 1. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács a világháború korában: irattani és forrástani megjegyzések / 43–114. o.

- 73 ter, a vezérkar főnöke, esetleg az uralkodó osztálynak egy csoportja. Ez az erő lényeges kérdésekben minduntalan elébe sietett az OsztrákMagyar Monarchia legfőbb kormányszerve, a közös minisztertanács döntéseinek* , A közös minisztertanács, mint a Monarchia legfőbb kormányszerve funkcionális sorvadásának még egy sajátos tünetcsoportjára szeretném a figyelmet felhivni, ide vágó fejtegetéseim lezárásaképpen* Ausztria-Magyarország és a Német Birodalom világháborús viszonyát vizsgálva láttuk, hogy a valóságnak a Monarchiára és a Monarchia vezető politikusaira igen kedvezőtlen tényei elől hogyan menekültek a közös minisztertanács résztvevői a látszatok világába* A valóságos problémák megoldhatatlansága más téren is illúziókba kergette az osztrák-magyar politikusokat, lényegében illúzió volt egész szemléletmódjuk. Ez a politikai szemlélet minden gyökerével a dualista politikusok osztályhelyzetének talajából táplálkozott, A talaj azonban, ha szabad ezzel a hasonlattal élnem, a világháború korára nemcsak elterméktelenedett, de meg is csúszott a lábuk alatt. Sajátos politikai szemléletüket strukturális szemléletnek nevezném, azt kívánván kifejezésre juttatni, hogy politikai gondolkodásukat s ezen át politikai frazeológiájukat alapvetően determinálta Ausztria-Magyarország dualista szerkezete, Legkifejezettebben Tisza Istvánnál jelentkezett ez a-strukturális szemlélet. Már a háború kirobbantását is azért ellenezte, mert félt, hogy a Monarchia esetleges katonai győzelme nagyobb szerb területek annexiójára vezet, Taukorainak, megemészthetetlen tehernek és a Monarchia belső struktúráját megbontó veszedelemnek vélte nagyobb szláv területek bekebelezését, Elsősorban amiatt aggódott, hogy a magyar politikai élet kemény kézzel biztosított "egyensúlya" bomlanék meg ujabb nemzetiségek felszívásával, Tisza politikai szemléletében azonban a magyar nemzetállam léte szoros függvénye volt /s ezt Magyarország akkori népi-területi képét nézve, reálisan látta/, az Osztrák-Magyar Monarchia nagyhatalmi állásának. Sőt, ezen túlmenve, éppen egy közös minisztertanácsi vitán a tétel forditottját is hangoztatta /s a maga szemszögéből ebben is igaza volt/: a Monarchia nagyhatalmi állása függvénye a magyar nemzetállam minden szempontból sértetlen fennmaradásának. Az erősen alámosott társadalmi-politikai talajon nyugvó szemlélet szinte szükségszerűen vezetett irreális, lehet mondani, illuzionista következtetésekre. Még olyan, a maga korlátai között szárazon és józanul itélő államférfinál, mint Tiszánál is. Akkor, amikor a központi hatalmak győzelmei nyomán ugy látszott, hogy a lengyel kérdést lényegében az egész lengyel területnek a Habsburg-birodalomhoz csatolása, tehát az un, "austropolnische Lösung" formájában sikerül megoldani, azaz a ciszlajtán országok hatalmas lengyel területtel gyarapodnak, rögtön bejelentette Magyarország igényét - Stürgkh nem kis megrökönyödését váltván ki - az addig Ausztriával közösen birtokolt Bosznia-Hercegovinára s az Ausztria által kormányzott, bár jogilag-formailag a Magyar Szent Korona országaihoz tartozó Dalmáciára, Később pedig, amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Németország