Levéltári Szemle, 16. (1966)

Levéltári Szemle, 16. (1966) 2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Lengyel Alfréd: Moson vármegye levéltárának története / 340–374. o.

- 34-9 jeszteni egy archivarius-i tisztségnek meghatározott fizetéssel való szervezése iránt. A határozat szövege a következőket tartalmazta: "Mivel a főispán és a Rendek elismerik és tapasztalják, hogy a jegyzői tisztséghez tartozó dolgok napról-napra annyira szaporodnak, hogy azon hivatalban lévő három személy, úgymint a fő- és vicenotarius-ok, - külön segéd nélkül, kinek egyedül azt kellene kötelességül adni, hogy a leveles-házban lévő irományokat rendben tartsa s mikor azokból valamely darab kivántatik, azt előhozza és ismét helyére tegye akármely szorgalmatossággal és késedelem nélkül meg nem felelhetnek, mert amig az ilyen régi iratokat keresgetik és ismét helyre rakják s rendbe szedik, addig más dolgaiktól elvonatnak, de még csorbulást is szenved a jó rendtartás, mivel háromnak van bejárása a levelesházba s igy könnyen megtörténik, hogy egyik közülük ugy helyez el valamely irományt, hogy a másik azt meg nem találhatja; az ilyenekre pedig a Il-od vicenotarius-t azért nem lehet fordítani-, mivel neki a hirdetésre való dolgoknak kétféle nyelven, azaz magyarul és németül szükséges elkészítésében sok és majd győzhetetlen foglalatossága van; kérettetni fog tehát a Nagyméltóságú Királyi Helytartó Tanács, hogy amint már más nemes vármegyében is behozatott, az ilyen jobb rendtartás végett egy archivarius-nak illendő fizetéssel való felvétele itt is engedtessen meg."39 A válasz nem sokáig késett, de nem is volt kedvező. A Helytartótanács ugyanis arra való hivatkozással, hogy egy uj állás szervezése nagy megterhelést jelentene a házi pénztár számára, a kérelmet elutasította és egyidejűleg kioktatta a vármegyét, hogy a leveles-tár iromány anyagának rendben tartásáért továbbra is a notarius-i hivatal felelős, tehát ilyen irányú tevékenységét ezután is változatlanul folytatnia kell.-r^

0 A fő- és aljegyzőknek eszerint nem maradt más választásuk, hivatalosan meg kellett fogadniuk, hogy az utasításnak tőlük telhetőleg - mindenben eleget fognak tenni. Hogy a kettős feladatkört mennyiben sikerült ellátniuk, arról a későbbi jegyzőkönyvek sem szólnak, de feltehető, hogy gyakorlatilag a megfelelő alapossággal ezt sehogy sem lehetett végrehajtani. A levéltári tevékenység inkább csak a legsürgetőbb teendők, iratkeresések és visszacsatolások, anyagátvételek végzésére szorítkozhatott, illetve olyan intézkedésekben merült ki, amelyek a leveles-tár biztonságával, a tárolt irományok viszonylagos épségben tartásával voltak kapcsolatosak. így pl. a jegyzői hivatal járt el az alispánnál, hogy az archívum ablakai vasdrótból font rostélyokkal legyenek ellátva és gondoskodott arról is, hogy a szellőztetés, takarítás időnkint megtörténjék. Az első kérelem elutasítását követő tizenhárom esztendő után mindenesetre a vármegye közgyűlése ujabb folyamodást terjesztett fel a Helytartótanácshoz, hogy az "elkerülhetetlen szükség tekintetéből" engedélyt kapjon az archivarius-i tisztség rendszeresítésére. A döntés ezúttal már pozitív eredménnyel járt, amennyiben csakhamar tudomást szerezhettek a rendek az uralkodó legfelsőbb elhatározásáról, mely szerint Mosón megye is felfogadhat egy önálló levéltárnokot, 300 forint fizetéssel. 4-1 A közgyűlés örömmel nyugtázta a király megértő elhatározását, ds annál érthetetlenebbnek tűnik az utókor helytörténeti kutatója számára, hogy érdemleges lépés ez ügyben csupán négy évvel később történt a me-