Levéltári Szemle, 16. (1966)

Levéltári Szemle, 16. (1966) 1. szám - FIGYELŐ - Papritz, J.: A levéltárak tömegproblémájához: Der Archivar, 1964. / 200–203. o.

- 203 Csak az ilyen, meghatározott struktúra-típusokra elkészített és javitott javaslatokat lehet aztán más, azonos struktúrájú anyagra is alkalmazni. Ehhez a német levéltárosok külföldről kevés segitséget várhatnak, mert az ő irat termelő szervezetüknek azok nem felelnek meg. Minden nemzetközi ilyen tervezet vagy használhatatlan vagy félreértésekre vezethet, ha nem veszik figyelembe a struktúrák közti különbséget. Azonos adminisztrációju szolgálati helyeknek azonos szabályokat lehet felállítani az értékelésre és a selejtezésre* Ezek számára mielőbb végleges formulázást kellene összeállítani, hogy megszűnjék az eddigi felesleges munka; minden levéltári felügyelet, sőt minden állami levéltár, esetleg egyes referensek is egymástól függetlenül, önállóan és százszor megismétlődve csinálták ugyanazt az értékelési munkát. Az esszerüsités, a munkával való takarékosság és a munkamegosztás azt követeli, hogy az országos levéltári konferenciákon a normalizált aktatermelés számára értékelési listákat dolgozzanak ki* Példának álljon itt két szabályozás; ezek az igazságügyi hatóságok és a kataszteri hivatalok iratbeszállitását szabályozzák* Ezzel kapcsolatban három javaslat van: 1*/ Pontos régisztraturak évi organikus dokumentációs anyag növekedésének kiszámítása. 2*/ Az iratanyag különféle strukturális típusai számára értékelési és selejtezési szabályok kialakítása* 3*/ Normalizált iratanyagvezetésre vonatkozólag értékelési listák kidolgozása és nyilvánosságra hozatala tipusakta tervekkel. Alapelvek a fenti munkához: 1*/ A rendelkezésre álló raktárterületnek sem kicsiny, sem üres volta nem befolyásolhatja az értékelést és a selejtezést. Csak tudományos alapelveken kidolgozott és a tapasztalat által javított szabályok érvényesülhetnek. 2./ Nem befolyásolhatja az anyag értékelését az sem, hogy a hivatalok iratanyag termelése a lakosság számának növekedésével, uj társadalmi feladatokkal és a technika fejlődése folytán aránytalanul növekszik. Még 50 évvel ezelőtt a párisi nemzeti levéltár 344 állványkilométeres kapacitása elképzelhetetlen volt. A mai levéltárosok nem riadnak vissza, ha irattermelő körzetük, amely kb. egy kormányzati kerületnek felel meg, 20 vagy 30 állványkilométert igényel.