Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Kanyar József: A hatalom átvétele és megszilárdítása az ellenforradalom első hónapjaiban Somogy megyében / 75–115. o.
- 86 szemben a helyi közigazgatásba kivételes intézkedéseket és közvetlen i rendelkezéseket is foganatosítható osztályhatalém az 1912, évi 63»t.c, törvényes keretei között, amelynek a nemzeti hadsereg által támogatott nagybirtokos kormánybiztosi "vasmarok": erőszakszervezet volt az alapja. Hogy Svastics milyen megbízatásokkal érkezett tarsolyában Szegedről a megyébe, azt nehéz megállapítani. Azt azonban már tudjuk, hogy Tallián Andor megyei főjegyző augusztus 7-én este vette át a hatalmat, s másnap már hivatalosan is megbizták az alispáni teendők ellátásával csak ugy, mint a főszolgabirákat a járási hivatalok átvételével. /Adataink vannak arra, hogy a csurgói főszolgabíró augusztus 6-án, az igali, a marcali s a többi pedig augusztus 8-án vette át a hatalmat, / Svasticsot a megye nagybirtokosainak "óhajára" 1919* augusztus 17-én - Budapesten - valóban kinevezte^ a törvényhatóság kormánybiztosává. Augusztus 13-17-e közötti kormánybiztosi jogkörét - minden valószinüség szerint - a szegedi "kormány" megbízásából gyakorolhatta augusztus 17-i kinevezéséig. Hivatalát 1919. november l-ig viselte a megyében. Svastics - maga is középbirtokos lévén - a birtokos társadalom egységes bizalmát élvezte a megyében. Nem véletlen, hegy gróf Széchenyi Béla erdőcsokonyai nagybirtokos is gratulált kinevezéséhez: "A biztos, céltudatos, erős kéz ezúttal oda állittatott, - irta magánlevelében, s amelyet a kormánybiztos igyekezett hivatalos iratai közé iktatni - ahol a jelen körülmények között arra múlhatatlanul ... ', „11 szükség van," , Hogy a nagybirtokos társadalom milyen jelentős társadalmi, gazdasági és politikai bázisát képezte a megye ellenforradalmi rendszerének, az kiviláglik azokból a népellenes kormánybiztosi rendeletekből, amelyek elsőként láttak napvilágot az országban, s amelyeknek kiadása előtt - minden egyes alkalommal - tanácskozásra hivták