Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös külügyminiszteri állás kialakulása és funkciója / 37–74. o.

- 60 ország kemény és határozott állásfoglalást kivan a Monarchiától. Mindez azonban nem volt elegendő Tisza meggyőzéséhez. Ezért volt szükség a Gieslnek adott utasításokra, amelyek eleve befejezett ténynyé tették a démarche visszautasítását..A démarche visszautasítása pedig egyértelmű volt a háborúval. Ma már, ugy gondolom, nincs véleményeltérés a tekintetben, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia vezető államférfiai semmivel sem voltak felelősebbek az első világháború kirobbantásáért, mint az akkori világ bármelyik háborús nagyhatalmának mértékadó politikusai. A * szarajevói merényletet követő hadüzenet problémáit azonban nem ennek megállapítása végett vontam vizsgálódásaim körébe, amelyekből mintegy melléktermékként, egyebek közt, e tény leszögezése is következett, hanem azért, hogy 1914- júliusa tragikus eseményeinek világánál is megfigyelhessük a Habsburg-monarchia kiegyezéses államszerkezetének működését. 1878-ban Andrássy tudatosan mellőzte a delegációkat; az ennexió előtt Aehrenthal már a közös minisztertanácsi szinten folytatott tanácskozások után hozta meg döntéseit. A hatvanhetes intézmények sorvadása azonban még itt sem állt meg. 1914- júliusában a külügyminiszter, élve azokkal a lehetőségekkel, amelyeknek birtokába az Osztrák-Magyar Monarchia sajátos politikai berendezése juttatta, az általa választott időpontban indította meg a háborút. Ahogy ezeknek a fejtegetéseknek elején hangsúlyoztam, nem a háború kirobbantása, hanem a háború kirobbantásának időpontja, a döntő a mi szempontunkból. Nem tartozik ide annak elemzése, hogy a Monarchia társadalmának mely osztályai és milyen mértékig voltak érdekelve a háborúban. S tekintetben az uralkodó körök véleménye lényegesen nem tért el egymástól. Annál inkább az időpont kérdésében. Hogy csak a két legszélsőségesebb álláspontra, ill. azok legismertebb képviselőjére hivatkozzam: Conrad szinte már elkésettnek, Tisza még időelőttinek tartotta a leszámolást a Monarchia déli szomszédjával. Mi lett volna a Habsburg-birodalom s ezen tul Európa s az emberiség sorsa, ha Tiszának történetesen sikerül kitolnia a hadüzenet terminusát? Vajon nem jöttek volna-e közbe olyan események, amelyek döntően más irányba terelték volna a dolgok menetét? Hiu kérdések. Annak ellenére, hogy a bármily rövid haladék is az azonnali cselekvéssel szemben,ahogy Berchtold és köre a hadüzenetet nevezte, feltétlenül pluszt jelentett volna a béke erői számára. Erre kell gondolnunk, amikor Tisza alakját állítjuk Berchtoldéval szembe. Tiszát, aki nemcsak korának, hanem a Habsburg-monarchia többévszázados történetének egyik legmarkánsabb, szinte démoni akaraterejü egyénisége volt, Berchtoiddal, akinek akaratgyengeségét, puhaságát, ügyintézésbeli hanyagságát és lustaságát egykorú és közelegykorú források egyértelműen bizonyítják. /175/ Mégis Berchtold akarata diadalmaskodott Tiszáé felett. De ez a győzelem nem egyik politikus győzelme volt a másik felett, nem személyi tulajdonságok csődje, illetőleg diadala, hanem a szereplő személyek fölé nőtt erők munkája. A Tisza-Berchtold-párhuzamnál keresve sem találhatnánk jobb illusztrációt annak megvilágítására: mi volt a szerepe az Osztrák-Magyar Monarchia 1867-ben alkotott kormányzati berendezésének. Deák Ferencék Magyarország függetlenségének a látszatát ugy akarták óvni, hogy a közös ügyeket legmagasabb szinten intéző