Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Szűcs László: A képesítés rendje és a továbbképzés kérdései a levéltári területen / 16–21. o.

- 19 méltatlannak találják a levéltárosi feladatokat. Arra lenne tehát szükség, hogy a levéltárosi munkák perspektíváinak megismertetésére, megkedveltetésére törekedjék az egyetemi oktatás és hogy e mellett a jövőben fokozottabb mértékben hivják fel a levéltáros-jelölt figyelmét a levél tári munka sokszor áldozatokat követelő, fizikai megterhelést is jelentő oldalaira. Ezen túlmenően célszerű lenn£ mind a jelölt, mind a levéltári munkák érdekében a fizikai alkalmasság szempontját is figyelembe venni a levéltáros szakra való felvételnél* Ugyancsak már a felvételnél kellene ügyelni arra, hogy időnként, s most már meglehetősen hosszú ideje nem elsősorban Budapesten van szükség uj levéltárosokra, tehát vidéki illetőségű hallgatókat kellene talán egy ideig erre a szakra felvenni, akik aztán, remélhetőleg könnyebben vállainak a vidéki levéltáros hivatását. Mindez a levéltárosképzésnek a levéltáraktól, a levéltárak életétől való elszakitottságára, az ebből származó bajokra hivja fel a figyelmet. A megfelelő kapcsolat biztositása a legjelentősebb feladat lenne ezen a téren. A meglévő kapcsolat csak nagyon formális. Az egyetem bizonyos szűkre korlátozott időben elküldi ugyan a hallgatókat szakmai gyakorlatra a levéltárba, de itt, - s ez a kapcsolat hiányának másik oldalára világit rá - sajnos, teljesen szervezetlenül, ötletszerűen foglalkoznak, ha foglalkoznak velük a levéltárosok. Ebből a kapcsolathiányból következik az is, ahogyan a levéltárakban a fiatal, egyetemről már kikerült levéltárosokkal foglalkoznak. A jelenleg érvényben lévő rendszer szerint ugyanis az egyetemen végzett levéltárosokat két éven keresztül, heti két napban továbbképzik, a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya által kidolgoztatott program alapján. Lényegében ének a továbbképzésnek részben ugyanazok a bajai, mint az egyetemi képzésnek, tehát a programnak elsősorban a feudáliskori része kidolgozott, a megadott irodalom fedi az egyetemi kötelező olvasmányokat - azaz ez a képzés nem az egyetemi képzés hiányait igyekszik pótolni, hanem a hibás tendenciáját erősiti. Módszertanilag helytelen az is, hogy két éven keresztül, tehát nagyon elnyújtva, heti két napban folyik az uj munkatársak továbbképzése, s főleg az, hogy a saját osztályukon is folyó munkákkal teljesen azonos jellegű rendezési munkából áll a továbbképzés az esetek jelentős részében. Feladat tehát e tekintetben a levéltárszakos egyetemi hallgatók és az egyetemen már végzett levéltárosok levéltári gyakorlata és továbbképzése számára egy jól átgondolt tananyag és terv összeállitása és az oktatás összevontabbá tétele. Ezzel szemben jó eredményeket hozott a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Osztálya által a nem levéltárszakot végzett tudományos dolgozók számára szervezett tanfolyam. Szép vállalkozás a tanfolyam számára tervezett jegyzetsorozat, aminek az elkészült kötetei az egyetemi képzésben is szerepet játszanak. Ezek az előadások, megbeszélések a levéltár életével szoros összefüggésben folytak - de ez-az oktatási forma sem volt egészen ment a középkor-centrikusságtói. Kimondottan hibája viszont, hogy nem adott alkalmat az ebben a képzési forrná-