Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Szűcs László: A képesítés rendje és a továbbképzés kérdései a levéltári területen / 16–21. o.

- 18 e szempontból nem eléggé célratörő évtizedes gyakorlata mellett abból is adódott, hogy a levéltári vezetők nem gazdálkodtak jól az e téren rendelkezésükre állott eszközökkel /nyelvpótlék, tanfolyamok, kiküldetések, egyesek megfelelő direkt irányítása valamely nyelvre, feltűnő például, hogy a szomszéd népek nyelveit a fiatalabb korosztály nem ismeri, s nem is tanulja/. E tekintetben a nyelvpótlék rendelettel összhangban lévő, de mégis a levéltári terület igényeihez 1 igazodó házi rendszabályokat, előirásokat kellene kidolgozni, esetleg ugy, hogy az ugyancsak kidolgozandó, uj képesitési előirásokat magában foglaló bértáblázatba is beépithető legyen. Ez utóbbi kérdés esetében már tulajdonképpen az intézményes képzés formáinak birálatát is érintettük. A levéltári tudományos dolgozókat az alapelképzelések szerint 1950-től az egyetem külön un. levéltáros szakán képzik. Mint a fentiekből is kitűnik, az elmúlt 15 évben is többszörös kivételt tettek: a levéltáros szak elvégzésétől többször eltekintettek, sőt az egyetemi végzettségtől is. De magának az egyetemi levéltárosképzésnek is van - a nyelvismereti problémákkal kapcsolatban a már érintetteken tul is - hibája. A hallgatók a második egyetemi év, tehát a középkori történelmi anyag végzése után mehetnek levéltáros szakra. Érdeklődésük ekkor általában is még a középkori történelem felé fordul. A levéltáros tananyaga, az órák túlnyomó többsége - a történeti segédtudományok középkorral foglalkozó részének alaposabb kidolgozottságánál fogva is - ismét a középkori anyaggal kapcsolatos ismeretek felé fordítják a hallgatók figyelmét, így adódik az a helyzet, hogy az egyeteinről szinte csak középkori anyag iránt érdeklődő levéltáros kerül ki, aki bántónak, méltatlannak találja, ha más feladatokat is el kell látnia. Ennél nagyobb baj azonban, hogy a modern adatrend&zerezési* módszerekről semmit sem tud meg a levéltárszakos hallgató, nagyon kevés újkori hivat-altörténeti ismeretet szerez és még kevesebbet hall a modern iratkonzerválási, restaurálási módszerekről és nem kap megfelelő hangsúlyt a közgazdasági és jogi oktatás sem. Ugyanakkor fokozódó igény jelentkezik az iránt is, hogy a levéltárosok egyre több mezőgazdasági és''ipari üzemszervezési, hivataltörténeti ismerettel is rendelkezzenek. Az egyetemi oktatással kapcsolatos feladatok az elmondottakból következnek, mindenekelőtt arra kell felhivni mégis a figyelmet, hogy a modernkori levéltári anyaggál kapcsolatos segédtudományi kérdéseket ki kellene dolgozni, vagy legalább a meglévő eredményeket kellene összegezni, rendszerezni, hogy ezek az oktatási tervekbe felvehetők legyenek, másrészt pedig, ami a restaurálási eljárásokat illeti, a meglévő jegyzetek alapján is be lehetne illeszteni ezt a tárgyat az egyetemi tantervbe. További nagyon lényeges probléma az egyetemi levéltároskép zéssel, hogy már egy évtized óta az alaposabb, behatóbb történészképzés Ígéretével toborozzák oda a hallgatókat, s onnen kikerülve, a levéltárakban sokan csak történészi munkát akarnak végezni s magukhoz ^