Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - FIGYELŐ - Pérotin, Y.: A "Records management" és az angol levéltárak: La Gazette des Archives, 1964. 44. / 282–295. o.
- 284 A második világháborúig agy látszott, hogy az ügyek jó mederben haladnak, és jelentékenyebb veszteségek nem keletkeztek. De a háború után a modern irattárak jellegzetes problémái egycsapásra felszinre kerültek: az egyre sokasodó és egyre szélesebb hatáskörű szervek óriási mennyiségű iratot hoztak létre, az iratokat rendezetlen állapotban őrizték és az érvényes rendeletek szerinti selejtezésüket nem tudták végrehajtani. Ebben az időben a JP»RéO» viszonylag kevés iratot vett át és az elé a lehangoló dilemma elé került, hogy vagy nem törődik az egész problémával és hagyja, hogy jóvátehetetlen károk keletkezzenek, vagy kierőszakolja az iratok levéltárba adását még akkor is, ha a levéltár nem tudná megfelelően elhelyezni azokat. Valóban, a fennálló rendelkezések értelmében 1951-ben a P.R.Q-ba beszállítandó iratok mennyisége a raktárak befogadóképességének másfélszeresét is meghaladta, s az irattermelés akkori ütemét alapulvéve, tiz évenként egy-egy uj"épülettel kellett volna számolni, hiszen- egy olyan minisztérium, mint a közellátási évenként 20 folyókilométer mennyiségű iratot hozott létre*.. Sir Hilary Jenkinson, az akkori Deputy Keeper of the Records . legujabbkori osztályt szervezett a P.R«Q-ban, de ugyanakkor tervbe vette és meg is valósitotta egy nagy befogadóképességű átmeneti raktár, a Limbo felállítását /melyre még visszatérek/ épp abban az időben, amikor az amerikaiak a " records centers "-ek létrehozásán fáradoztak, A pénzügyi hatóságok azonban, melyek felmérték az érvényes jogszabályok értelmében megőrzendő iratok mennyiségét és a tárolás költségeit, valósággal megrémültek a szüntelenül sokasodó iratok megőrzéséből az államkincstárra háruló, egyre növekvő terhektől. Ezért sikerült megszerveztetniök egy bizottságot, a Grigg-féle bizottságot, melynek feladata mutatis mutandis az Egyesült Államokban működött két Hoover bizottságihoz volt hasonló. A bizottság elnöke 1942-től 1945-ig hadügyi államtitkár volt; s ami nem hagyható figyelmen kivül: a levéltárosoknak csak véleményező szerepük jutott a bizottságban. A Grigg-féle bizottság 1954-ben tette közzé jelentését. Javaslatait a kormány elfogadta s ezen az alapon több intézkedés is történte A bizottság leszögezte egyebek közt, hogy a közhatóságok nem képesek elbirálni az általuk létrehozott iratok történeti forrásértékét és hogy a közhatóságok által végzendő selejtezések sokkal megbízhatóbbak lesznek, ha azokat kizárólag az iratok ügyviteli értékelése alapján végzik. A kommisszáriusok azt képzelték, hogy szabad kezet biztositva e téren a közhatóságoknak, a történetírás érdekei nem szenvednek kárt /vagyis egyetlen, a kutatások szempontjából értékes irat sem pusztul majd el/. Három feltételt azonban mégis megszabtak: hogy a szervek csak a legutóbbi idők iratait nézhessék át, hogy az iratok "ügyviteli szükségessége" az azok létrejötte idején fennállott körülmények esetleges megismétlődésekor szükségessé váló újbóli felhasználásuk feltételezésével határoztassék meg és végül, hogy az egyedi elbirálás alapján megöl-