Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - HELYTÖRTÉNETÍRÁS - Tájékoztatás a levéltárosok 1964-ben publikált helytörténeti munkásságáról / 175–205. o.

189 ­Fáhi Ferenc - Schneider Mikiós: 75 éves a Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyár /Hódmezővásárhely, 1964. 200 p + 38 t/ A szép kivitelű, kiadvány a mai hódmezővásárhelyi szocialista nagyüzem jogelődje, a Kokron József és Fiai Kötszövöttárugyár alapítá­sának hetvenötödik évfordulójára jelent meg. A szerzők a"nagy szorgalommal feltárt irott és Íratlan emlékek alapján három fejezetben szemléltetik a gyár háromnegyed évszázados múltját és jelenét. Az első fejezet a vállalat történetének első korsza­kát ismerteti /1889-?1923/* .A kiadvány az alapitást 1889 tavaszára teszi, amikor a német származású Kokron József sajátszövésü harisnyáival a hód­mezővásárhelyi piacon megjelent# A hárisnyaszövő mester szorgalmával, valamint olcsó munkaerők foglalkoztatásával kis üzemét fokozatosan fej­leszti, melybén másfél évtized elteltével már 19-20 állandó alkalmazott tevékenykedett* Kokron nem mulasztotta el a termelőeszközök fejleszté­sét sem# 1895-ben még csak két faszövő szék képviselte üzemében a gépi erőt, de 1906-ban már 14 harisnyakötő gépet tartott üzemben, melyek meghajtó erejét két villamos motor szolgáltatta* A fejlesztésben ter­mészetesen döntő szerepet játszott az a körülmény, hogy Kokron gyárt­mányai keresettek,"minőség és ár tekintetében versenyképesek lettek. A további fejlődést az"első világháborút követő évek meggyorsitották, a vállalat megerősödött, eladási hálózatát az ország egész területére kiterjesztette. 1920-ban az'alapitó két fiát: Józsefet és Károlyt be­vonta "az üzem vezetésébe s velük együttesen közkereseti társaságot ala~ pitott. Mindkét fia szakképzett szövő volt* Id« Kokron"József 1923­ban bekövetkezett halálakor tekintélyes vagyont hagyott örököseire. A kiadvány második fejezete a vállalat nagyüzemmé fejlődésé­vel foglalkozik, mély egybe esett az ellenforradalmi rendszer időszaká­val, "A Kokron testvérek felismerték a konjunktúrát és a maguk javára kamatoztatták a textilipar"fejlesztésére irányuló törekvéseket* 1928­ban a harisnyagyártás bővitésére, 1935-ben'pedig fésűs gyapjufonó fel­állítására jelentős állami kedvezményt kaptak, melynek segitségével fo­kozták áz üzem villamositásá,^,növelték gépparkját és ennek arányában bővitették a gyárépületeket, munkatermeket, raktárakat. A nagyarányú gépesités lehetővé tette a gyártási'profil fejlesztését és megszilár­dítását. Az 1930-as években bevezették a svájci sapka gyártását, mely a vállalat legfontosabb terméke lett és a Kokron családot dúsgazdaggá tette. A Nor-Coc védjegyű svájci sapkák nemcsak belföldön,"hanem kül­földön is nagy keresletnek örvendtek* A gyár termékei iránt fokozódó érdeklődést a hódmezővásárhelyi üzem lassan már nem tudta"kielégíteni. Ezért a tulajdonosok 1937-ben a Kístarcsai Fésüsfonógyárat, 1942-ben pedig a szabadkai Kötöttáru és Harisnyaipari Rt-t is szerezték meg.

Next

/
Thumbnails
Contents