Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács kialakulása / 59–102. o.
- 60 önmagában is számot tarthat az utókor érdeklődésére. Vizsgálnom kell tehát a közös minisztertanácsi jegyzőkönyveknek, mint történeti for-* rásnak, külső és belső ismertetőjegyeit s ezek alapján, adatait más források idevágó adataival összevetve, szólnom kell értékéről és felhasználhatóságáról, arról: mennyire hü tükrei annak, aminek megörökítésére vállalkoztak. Intézmény és általa termelt iratok összefüggése talán seholsem annyira szoros, mint az Osztrák-Magyar Monarchia közös minisztertanácsa s e tanács konferenciai jegyzőkönyvei között. Komplex vizsgálatuk mind a közös minisztertanács története , mind pedig a közös minisztertanácsi jegyzőkönyvek forráskritikája szempontjából gyümölcsöző. Az igy felmerülő kérdések akármelyikét nézzük is, a terület, amelyen a válaszokat kereshetjük, minden esetben a történelmi segédtudományok munkaterülete. Itt is igyekeznünk kell modern ** módszereket alkalmazni, azaz meglátni és megláttatni, hogy az oklevelek, iratok kiállitása, általában az ügyintézés, a hivatalok működése, szervezeti változások stb.., éppen olyan szoros függvényei a társadalmi viszonyok alakulásának, mint akár a világpolitika nagy vonalainak módosulása. II Az Osztrák-rMagyar M 0 narchia közös minisztertanácsát, a történeti közfelfogás szerint, az 1867-es kiegyezés teremtette meg. Valójában, amint erre a minisztertanács funkciójának, feladatkörének és a jegyzőkönyvek alakiságainak vizsgálatánál még utalok, a közös miniszteri konferencia formai s részben, mondhatni, jogelődjének, az osztrák császári minisztertanácsnak szervezeti formái, ügyintézésmódja, a tárgyalásairól készült jegyzőkönyvek iktatása, azaz számtalan jelentékeny és kevésbé jelentékeny külsősége eleve megszabták az uj intézmény működésének kereteit. Ezek a keretek és formák nem tervszerűen öröklődtek a közös minisztertanácsra, de a szokásosság erejével tartalmat is determináló formákat fejlesztettek* Meglévő, "jól bevált" ügyintézési módok felhasználása, puszta továbbélése nélkülözhetővé tett minden uj ügyrendet, vagy legalábbis az illetékesekkel elhitette, hogy nélkülözhető a közös' minisztertanács,hatáskörének és ügyrendjének részletekbe menő szabályozása. Az Osztrák-Magyar Monarchia uj szerkezetét, a dualizmust meghatározó, 1867-es alaptörvényeken s az ezeket kiegészitő, s részben módositó^ törvényeken kivül, amelyek e kérdésekről csak általánosságban szóltak, soha nem szabályozták elvszerüen a közös minisztertanács működését. A kiegyezés 1867-ben kompromisszum eredménye volt. Az európai viszonyok alakulása, főképp a königgrátzi katasztrófa beláttatta az uralkodóval és a hatalmi funkciókat ellátó, hivatali-katonai bürokráciával, hogy "az abszolutisztikus centralizmus erői nem elégségesek az egységes Monarchia fenntartásához,"^" Az osztrák nagyburzsoázia és a magyar liberális nagy- és középbirtokos osztály, mint a császár-király-
