Levéltári Szemle, 15. (1965)

Levéltári Szemle, 15. (1965) 3. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Komjáthy Miklós: A közös minisztertanács kialakulása / 59–102. o.

- 61 ság két legerősebb politikai tényezőjének alkotmányos törekvései irányában kellett engedményeket tenni. A csaknem két évtizedes abszolutista uralom s az osztrák-német nagyburzsoázia és a magyar birtokos osztályok kompromisszumából született meg az a politikai-kormányzati berendezés, amely Ausztria-Magyarország élete utolsó fél évszázadának kereteit megszabta. A bel- és külpolitikai helyzet egy adott pillanata tette lehetővé a Monarchia akkor legerősebb tényezőinek kompromisszumát. A múló pillanat szüksége követelte, hogy sietve oldják meg a problémákat, mégpedig ugy, ahogy a ténylegesen egyezkedő felek érdekeinek a legjobban megfelelt, A 48-as forradalom vérbefojtásával nyitva maradt problémákat felülről lezárta. Szükségképpen kellett gyors megoldáshoz folyamondi, hisz az idő múlása az erőviszonyok lényeges, a kiegyezést illuzórius^ sá tevő eltolódását: hozhatta. A kiegyezés sajátos, politikai és tár-' sadalmi feltételei, a nagy kérdések /mint a nemzetiségi és a szociális kérdés/ válaszolatlanul hagyásával, önmagukban hordták a súlyos, később sok bajt, végső soron a Monarchia szétesését okozó ellentmondások csiráját. A sietség azonban még az egyezkedő felek szempontjából is túlzott volt, ami a kiegyezés immanens bajait és nehézségeit csak fokozta.

5 A kiegyezés fél évszázadra szabta meg a XIX-XX, század fordulója egyik számottevő, európai hatalmasságának belső fejlődését és kifelé való érvényesülését. Éppen a pillanat - természetesen, a történelem pillanatáról, esztendőkről van szó - jelentősége kivánja meg, hogy részletesebben szóljak a kiegyezés létrejöttéről, főképp a kiegyezés létrejöttének azokról az elemeiről, amelyek a legfelső szintű ügyintézés alapvető tényeit meghatározták. III A trónbeszed, amellyel a király az 1865. december l4-re Pestre összehivott országgyűlést megnyitotta, volt a bevezetője a kiegyezést tető alá hozó tárgyalások utolsó szakaszának. Az uralkodó a pragmatica sanctioban jelölte meg azt a közös alapot, amelyen egyfelől a jogeljátszás, másfelől a jogfolytonosság elvét valló felek találkozhatnak. "Jogvesztés egy részről, merev jogfolytonosság más részről, kiegyenlítésre nem vezethetnének" ~- mondotta. Már ez az alapvető dokumentum világosan megjelölte a két kivánalmat, amelynek figyelembevétele nélkül nem jöhet létre az uj poltikai berendezés, s amely két kivánalmat a pragmatica sanctio - a trónbeszéd szerint - a maga korában, ki is elégitett, A pragmatica sanctio ui. egyfelől. "Magyarországnak és az ahhoz kapcsolt részeknek közjogi és belkormányzati önállóságát biztosította", másfelől pedig azzal, hogy kimondotta az Uralkodó Ház kormánysása alatt álló országok és tartományok "feloszthatatlan és elválhatatlan együttmaradását", "ezek összegének nagyhatalmi állását" bástyázta körül.