Levéltári Szemle, 15. (1965)
Levéltári Szemle, 15. (1965) 1–2. szám - TÖRTÉNETI ADATTÁR - Felhő Ibolya: A magyarországi városi levéltárak története / 115–150. o.
- 136 béli leszükités helytelen. A selejtezések azonban sokáig a politikai, jogi és hadtörténetirás szempontjai, illetve időbeli elhatárolások szerint végeztettek s nagy károkat okoztak. Ha ehhez még azt is hozzátesszük, hogy a selejtezési utasitások készitőiben, illetve a selejtezéseket végző személyekben sokszor még az emiitett korlátokon belüli történeti érzék sem volt meg, nem csodálkozhatunk azokon a súlyos veszteségeken, amelyeket a törvényhatósági levéltárak szenvedtek. A városi levéltárakban a XIX. sz. második felétől folytak komolyabb mérvű és rendszeresebb selejtezések. Ezek a selejtezések általában a levéltárosok javaslataira esetenként kiadott tanácsi ren delkezések alapján mentek végbe. Pl. Budapest főváros levéltárában Gárdonyi Albert főlevéltárnok selejtezési tervének elfogadása után 1918-tól kezdve némi megszakításokkal évtizedeken át selejtezték a tanács IV. /katonai és illetőségi/ ügyosztályának az iratait. /19^-2-ig kb. 37OO iratcsomót selejteztek ki./ A selejtezéshez részletes utasitás készült, amely pontosan meghatározza mind a kiselejtezhető, mind a megtartandó ügyeket, illetve iratfajtákat. Kiselejtezhető iratfajták pl. az idézések, kézbesitőivek; ezeket azokból az ügyiratokból is kivették, amelyeknek többi iratait tárgyuk miatt megtartották. Viszont a tárgyuknál fogva kiselejtezendő ügyek iratai közül kiemelték és megtartották pl. a csatolt eredeti okmányokat és a selejtezési utasitásban meghatározott egyéb iratfajtákat. Vagyis az ügyiratokat alkotó minden egyes iratot egyenként meg .kellett vizsgálniuk a selejtezőknek. A kiselejtezett iratokról jegyzéket készitetteki SaTjnos nem mindegyik városi levéltárban folyt ilyen gonddal a selejtezés. Gyakran ideiglenes munkaerőkkel végeztették ezt a munkát, akik nem voltak kellő levéltári, történeti és közigazgatási ismeretekkel felvértezve s ráadásul többnyire a kiselejtezett anyag arányában dijazták őket. Még az 1920-as években is előfordult, hogy egy város XVIII. századi anyagában végeztetett selejtezést s ennek során értékes összeirások tömegét semmisítették meg.